Ezt nézd!

Fanni barátnőm ajánlásával elkezdtem nézni a „The 100”(A visszatérők) című sorozatot. Nagyon sok jót mesélt róla, ezért belenéztem, és annyira megtetszett, hogy egy hétvége alatt végignéztem két évadot.

Lényegében arról szól, hogy a Földön atomháború volt, ezért a Föld 90%-a lakhatatlanná vált. Mindössze 400 ember maradt életben a Föld körül keringő „Bárka” nevű űrállomáson. Annak ellenére, hogy szigorúak a szabályok, és minden egyes rossz cselekedetért valami büntetés jár, akadnak bűnözések. Ezeket a bűnözőket vagy bezárják, vagy „kireptetik” az űrbe. Mivel közel 100 év telt el az atomháború óta, az emberek vissza akarnak térni a Földre. Nem tudják biztosra, hogy biztonságos-e visszamenni, ezért 100 fiatal bűnözőt küldenek le a bolygóra mint „tesztalanyok”, hogy megnézzék, a Föld lakható-e. Amint leérnek a fiatalok, megtapasztalják az igazi oxigén-dús levegőt, a fák által adott árnyékot és azt, hogy nem egy betondzsungelben vannak, hanem a természetben. Viszont az élővilág megváltozott: mutáns állatokkal és virágokkal találják szembe magukat, olyan bogyókat és magvakat esznek, amiktől garantáltan nem maradnak józanok.

A fiatalok rengeteg próbának vannak kitéve. Élelmet, vizet kell szerezniük, alvóhelyet kell biztosítaniuk 100 embernek. Nem könnyű a börtönből egyenesen a vadonba kerülni minden nélkül.
A napok és a hetek telnek, szerelmek, barátságok alakulnak ki, a legkülönlegesebb szerelmi szál Octavia és Lincoln, egy földi túlélő között alakul ki. A fiataloknak kezd leesni az, hogy nincsenek egyedül: vannak túlélői ennek a szörnyű katasztrófának.

Ennek a sorozatnak a hatására a nézők rájönnek arra, hogy milyen borzasztó is lenne, ha a Földet egy atomháború érné. Persze ez a sorozat nem a valóságot ábrázolja, de így is szörnyű nézni azt, hogy a szereplők milyen megpróbáltatásokon mennek keresztül. Ajánlom ezt a sorozatot minden olyan embernek, akik szeretik a sci-fi, kalandos és akciódús történeteket.

Visszatérve Octaviára és Lincolnra, készítettem róluk egy videót, amelyben bemutatom az ő különleges történetüket röviden. Remélem mindenkinek elnyeri a tetszését!

Kecskés Linda

OKTV élmények

 

A matematika egyik szépsége, hogy egy probléma megoldása nem időhöz kötött. Akár hetekig, hónapokig lehet elmélkedni, mire kiformálódik egy megoldás. Persze a valóéletben szempont a gyors problémamegoldás készsége. A különböző matekversenyek ezt a képességet fejlesztik a legjobban.

A matematikában versenyezni kívánóknak az OKTV egy nagyon jó lehetőség tudásuk felmérésére. Január 24-én került megrendezésre az idei Matematika OKTV második fordulója. Tavaly is indultam és második helyezést sikerült elérnem a döntőben. Idén szeretném megszerezni az első helyezést.

Öt óra állt rendelkezésre a feladatok megoldására. 4 izzasztó problémát kellett kidolgozni a verseny alatt, melyek a matematika különböző területeiről lettek kiválogatva, így széleskörű tudásra volt szükség a feladatok megoldásához. Ilyen hosszú, folyamatos gondolkodás nagyon kimerítő, ezért fontos a megfelelő energia-, és folyadékbevitel. Tavalyi tapasztalataim sokat segítettek. Tudtam, hogy milyen segédeszközöket érdemes elvinni magammal, mennyi ételt, italt csomagoljak. Nagyon jól jött a Matematikai Zsebkönyv is, amit Faragó András felkészítő tanáromtól kaptam ajándékba, hiszen csak számológépet és írott segédeszközöket lehetett használni.

A megoldás során fontos a pontos, részletes fogalmazás. Minden pontért meg kell harcolni, mert a végső pontot a harmadik fordulóban elért pontok és a második fordulóban szerzett pontok 20%-a adja, szóval megéri a maximumra törekedni, már ebben a versenyrészben is.

Jól kell bánni a rendelkezésre álló öt órával, hogy legyen idő alaposan kidolgozni az összes feladatot. Személy szerint szeretek legalább egy órát hagyni a kidolgozásra és maximum négy órát megoldásra fordítani. Ideális esetben sikerül gyorsabban megoldani a feladatokat, így még több idő marad a kidolgozásra és egy kevés pihenésre. Számomra fontos, hogy ne stresszeljek a verseny alatt. Egy kis izgalom nyilvánvalóan elkerülhetetlen, de végig a problémamegoldást tartom szem előtt. Érdemes teljesen elmélyülni a feladványokban. Nagyon jó gyakorlás az érettségire, sőt a nehézségi fok miatt már az egyetemi felkészülést is segíti.

Nemsokára kiderül, elegendő volt-e a befektetett munkám. Nagyon remélem, hogy bejutok a döntőbe. Addig is gőzerővel folytatom a készülést. Persze a matematikában mindig is az érdekes problémák és megoldásuk eleganciája lesz a legfontosabb számomra.

Soós Tamás

Álarc mögött…

Általában a könyveket a borítójuk alapján válogatjuk meg. Megnézzük a rajta lévő képet, a címét, az író nevét, a fülszöveget, majd ha ez elég érdekesnek bizonyult, jöhet maga a történet. Ez kapásból négy dolog, ami miatt el sem jutunk az első oldalig. Talán jók voltak a megérzéseink és jól tettük, hogy visszahelyeztük a polcra, hisz lehet, hogy ez lett volna életünk legunalmasabb olvasmánya. De mi van akkor, ha nem? Honnan tudjuk, hogy a csúnya borító mögött, nem az új kedvenc szereplőink rejtőznek a világ legérdekesebb kalandjaival? Miután visszatettük a polcra, valószínűleg sehonnan. És ez egyáltalán nem baj, nem érdemel szemrehányást, mert mindenki ezt teszi.. Azt vesszük meg, ami megfelel az érdeklődésünknek, és ízlésvilágunknak. A baj csak az, hogy a külső megjelenés, nem csak egy általunk választott, vagy nem választott regény meghatározója. Figyelembe vesszük az ismerkedésnél, a munkahely-, iskolaválasztásnál és még megannyi a hétköznapi életben előforduló dolognál. Majd miután felmértük a külső dolgokat, legtöbbször általánosítunk. Ha egy hajléktalan alkoholra költi a koldult pénzt, akkor nem adunk a másiknak sem, mert ő is arra fogja. Ha egy étteremben nem kapjuk meg azonnal, amit rendeltünk, azt mondjuk lassú a kiszolgálás és nem megyünk oda többet. Pedig lehet, a pincér egyedül volt, és nem bírt a sok vendéggel. Ha egy ház udvara rumlis, az a települést minősíti, és ha egy gyerek rossz, az pedig az iskolát, vagy az osztályát. Persze, ezt csak a kívülállók látják így, mivel a borítónál leragadva, el sem jutottak a történetig. Ez sajnos mindig is így volt, és nem hiszem, hogy az idő múlásával könnyen megváltozna.

A történelem kezdetétől ellentétek voltak a társadalmi rétegek között az ember-ember feletti hierarchia miatt, ahol már akkor meghatározó volt a lakóhely, a származás, a nem vagy a vallás. Talán emiatt próbálják az emberek saját személyiségüket egy álarc mögé bújtatni. Mintha minden nap farsang lenne. A híres velencei álarcok is ezért terjedtek el az olasz karneválokon. Az emberek, akiknek zűrös múltjuk volt, el akartak rejtőzni a nyilvánosság elől, a szegények pedig így együtt tudtak szórakozni a gazdagabb, tehetősebb emberekkel. Bármilyen furcsán hangzik, abban a pár órában senkit sem érdekelt, hogy kivel áll szemben valójában. Együtt ünnepelt a gazdag, a szegény, a tanult és az iskolázatlan. Abban a rövid időben mindenki egyenrangúnak számított.

Jó lenne, ha ez a „farsangi álarc” nem, (vagy nem emiatt) takarná el az arcunkat, és úgy tudnánk tekinteni minden emberre, mint egy olyan borítójú könyvre, amit szívesen elolvasnánk.

Dicsérdi Elizabet