451 Fahrenheit (2018.)

 

Nem is olyan régen mutattam be a Ray Bradbury által írt 451 Fahrenheit-et. Így ezen cikk elolvasása előtt ajánlanám az előző cikk elolvasását és esetleg a könyvét is.

Én nagyon szeretem az HBO által készített sorozatokat, legyen szó bármiről. A magyar Aranyélet fergeteges volt, a Trónok Harcát is sokan szeretik így érthető elvárásokkal kezdtem el nézni az egyik kedvenc könyvem filmes feldolgozását. Fontos tudni, hogy az előző Fahrenheit feldolgozás felett már eléggé eljárt az idő (nem hiába, 1966 sem tegnap volt).

Az elején le kell szögeznem, hogy a könyv olvasása után ez a film borzalom. Úgy ért, mint a reggeli hideg zuhany. Olyan, mintha mindenki, aki a filmet készítette figyelmen kívül hagyta volna az alapművet. Szerintem egy feldolgozásnál nagyon fontos, hogy meghagyjuk az alkotói szabadságot, de itt eléggé elszaladt velük a ló. A könyv ad rengeteg elemet, amik a posztapokaliptikus világ megteremtésére szolgálnak. De ezekkel nem igazán éltek. A főszereplőnek akcentusa van, (fontos hozzátennem, hogy eredeti szinkronnal láttam a filmet) ami igazán elvesz az élményből. Kihagyták a robotkutyát és Montag feleségét a képből. Karaktereket helyeztek át, például a könyv elején szereplő lány egy alvilági figura lett. A filmben pedig Beatty kapitány Montag legjobb barátjává, mentorává avanzsál, míg a könyvben csak egy cinikus megszállott. A filmben nem elég a fizikai könyvek hiánya okozta elbutulás, a kormányzat ezért drogozza a társadalmat.

A leginkább szívbemarkoló dolog pedig nem más, mint a könyvek létezése. Persze csak digitálisan… De akkor is, az eredeti mű a tudás teljes mellőzésére épít ezzel szemben a film világában elérhető a Biblia, A világítótorony és a Moby Dick, (természetesen a többi klasszikussal együtt) csak cenzúrázott formában. Így az egész történetnek nincs semmi értelme.

Barna István

Aldous Huxley: Szép új világ

Lassan itt az év vége, de még hátra van pár könyvismertető. Lassan elszakadok a tudományos fantasztikus regényektől. Azon is gondolkozom, hogy a következő könyv valami szépirodalmi mű lesz, de a jelenlegi alanyunk még mindig egy utópia. Egyértelműen azt sem tudom eldönteni, hogy disztópia-e. De kezdjünk mindent az elején!

Az emberek tudatában Orwell 1984-e a diktatórikus utópiák alfája és omegája. Ezt valószínűleg azért gondolják olyan sokan így, mert nem olvastak más utópisztikus könyveket (megértem, hogy a „84” után miért nem volt kedvük hozzá). Az utópiákat nem az 1948-ban írt „84” kezdi el és zárja le. Még jóval előtte, 1932-ben Aldous Huxley megírta a Szép új világot, aminek az első fele már sokkal elborultabb, mint a „84” egésze. Ez persze nem vesz el az Orwell könyv erényeiből. Leszögezném, hogy nem szeretném a két művet összehasonlítani.

Tehát a Szép új világ egy olyan jövőt másol le, ahol az embereket tömeggyártják (gondolhatjátok, hogy láttunk már ilyet akár a Blade Runnerben de ez itt teljesen más) a társadalom egészét ikrek teszik ki. Az egész társadalom kasztokra oszlik, az embriókat hátráltatják a fejlődésben, hiszen pl. egy gyári munkásnak semmi szüksége matematikai készségre. Az emberek tömeggyártása nem az ok, hanem az okozat ebben az alternatív valóságban. A kapitalizmus részét képezik, amelyet igazán Ford T-modellje indított el. Ezen kívül mindenki „szómával” tömi magát, ami egyfajta kábítószer. Az emberek elég sűrű nemi életet élnek.

Természetesen egy ilyen világban van valamiféle diktatúra, de nincsen egy felsőbb vezető vagy esetleg párt, sőt aki netán képes az önálló gondolkodásra, nem kerül kiirtásra. Egy szigetre küldik a hozzá hasonlókkal, ahol teljes ellátást kapnak, és minden tudást, amire csak vágynak. Ez nem hangzik rosszul, viszont ha esetleg feltalálnának valami, a társadalom számára hasznosat, azt nem adhatják ki, mert veszélybe sodorná a társadalmat.

Az egész könyv mindent leír az embriók fejlődésének befolyásolásának módjától kezdve az egészen undorító dolgokig. Ettől még mindenkinek ajánlom, valószínűleg csak én vagyok egy kicsit finnyás.

A következő könyv, melyet bemutatok valami egészen más lesz. Annyira más, hogy még én sem hiszem el igazán mire adtam a fejem…

Barna István