Órai novellák 2.

A virágos bicikli

Van egy nagyon szép virágos bicikli a falu központjában a posta előtt. Az arra járó emberek mindig megcsodálják. Reggel, mikor elmentem mellette, elterveztem, hogy készítek egy ehhez hasonlót az udvaromba.

Délután lementem a pincébe, mivel volt egy régi kerékpárom, amit már nem használtam. Megtisztítottam és utána elmentem egy bevásárlóközpontba, hogy alapanyagokat vásároljak az elkészítéséhez. Mire hazaértem besötétedett, így csak másnap tudtam folytatni a munkát.

Reggel lett. Nem kellett menjek dolgozni, mivel hosszúhétvége volt. Időben neki tudtam állni a bicikli dekorálásának. Ahhoz hasonlót szerettem volna előállítani, mint amilyen a falu központjában van.

A kerékpár lefestésével kezdtem. Utána feldíszítettem a csomagtartón lévő kosárkát és az ülést is. Nagyon sok virágom megmaradt. Elhatároztam, hogy kidíszítem a kormányt is. Gondoltam: minél díszesebb, annál szebb. Így is lett. Estére végeztem mindennel. Nagyon elfáradtam, ezért eltettem a biciklit éjszakára a garázsba.

Másnap reggel elővettem és elhelyeztem a szomszéd háza mellé úgy, hogy jól lehessen látni az utcáról. Mindenki megdícsérte. A polgármester úrnak tetszett a legjobban a járókelők közül. Nagyon szerette volna elhelyezni ezt is egy jól látható helyre. Felajánlottam az önkormányzat épülete elé.

Most már két díszes, virágos bicikli díszíti a települést, de nekem annyira megtetszett, hogy készíteni fogok még néhányat a lakóhelyünk szebbé tételének érdekében.

Kövecses Kitti 9. D


	

Kérdések a képernyőn túlról

Ha az összes facebook ismerősöd közül kitörölnél mindenkit, akivel még sohasem beszéltél, hány barátod maradna? És hányan vannak azok, akiket azért követsz, mert őszintén szeretnéd tudni, hogyan alakul az életük? Miért olyan fontos, hogy hány lájk van egy általad feltöltött fényképen, és hogy hányan kommentelnek a hozzászólás részlegben olyanokat, amit egyébként személyesen is elmondhatnának?

Mire jók a közösségi oldalak? Kapcsolattartásra, információszerzésre, ismerkedésre? Nem. Arra, hogy megosszuk másokkal azt, amit valójában senki sem kérdezett. Hogy órákat töltsünk el azzal, hogy megtaláljuk a tökéletes filtert, ami a legjobban torzítja a valóságot. Ahogy Leiner Laura is írta: „A valóság filter nélkül sajnos kiábrándítóan szürke tud lenni.” Mert csak azt mutatjuk, ami jó, csak azokat az élményeket osztjuk meg másokkal, melyek szép emlékként maradnak meg bennünk. Amiktől mindenki azt hiszi, a mi életünk tökéletes. Kinek akarunk hazudni, nekik, vagy magunknak?

Nincs időm. Mennyi időt töltesz naponta a telefonod nyomkodásával, sorozatnézéssel, filmezéssel? Az elmúlt órában hányszor frissítetted a hírfolyamodat?

Hallottál már a társas magányról? Inkább másképpen kérdezem. Használtad már a telefonodat, miközben egy társaságban ültél olyan emberekkel, akikkel beszélgethettél volna? Mit csináltál közben? Chateltél? Kire figyeltél jobban? Aki melletted ül, vagy aki kilométerekre tőled a képernyőre tapadva várta a válaszodat? Az, hogy sok „haverod” van, nem azt jelenti, hogy olyan emberekkel vagy körülvéve, akik őszintén meghallgatnak, és akikben megbízhatsz. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne beszélj senkivel, akit nem ismersz. Sőt, akiről azt hisszük, éppen a külvilágot próbálja kizárni, csak azért mert minden szünetben a fülhallgatójával a fülében egyedül ücsörög, valójában csak arra vár, hogy valaki megszólítsa. Talán nem találja igazán jónak a filter nélküli valóságot.

Pedig, az ég effektek nélkül is tud ragyogó kék lenni, és bármilyen hihetetlen, a virágok is nyílnak tavasszal még akkor is, ha ezt nem osztjuk meg mindenkivel. Azt a sütit is megették, amiről nem készült fénykép, és a buli akkor is jó volt, ha nem örökítesz meg minden pillanatot.

„Egyesek képtelenek elhinni azt, amit nem láttak a saját szemükkel és nem érintettek a saját kezükkel. Ez nem jelenti azt, hogy ezek a dolgok ne léteznének.” – Kätlin Kaldmaa.

Dicsérdi Liza

Ossian

Természetesen egy zenei rovatban nem egy morweni királyfiról fogok írni, hanem a hazai heavy metál egyik legmeghatározóbb zenekaráról. A cikk témájához az ötletet az együttes lemezbemutató turnéjának első koncertállomásán való részvételem adta. Ugyanis le a kalappal a banda előtt, mert amellett, hogy az új lemezről is játszottak nem egy számot, elővették a régebbiek közül nem csak a klasszikusokat, a tősgyökeres ossianosoknak kedvezve.

Az első korszakot az együttes 1986-os alakulása indította. Az alapítás a Pokolgépből basszusgitárosként érkező Paksi Endre és gitáros Maróthy Zoltán nevéhez köthető. Számos tagcserét, 7 sikeres stúdióalbumot, aktív koncertezést és nézeteltéréseket követően a zenekar egy búcsúkoncert után feloszlott.

4 év telt el a zenekar újraszervezéséig, míg a tagok közül volt, aki új zenekarokat alapított vagy már meglévő zenekarhoz csatlakozott, Paksi Endre (énekes) megkezdte a könyvírást a zenélés folytatása mellett. Az újraalakult Ossian egyetlen régi tagja Paksi Endre volt, megkezdődött a második korszak, ami az együttes nulláról való felépítését jelentette, valamint jobbnál jobb lemezek megjelenését.

A harmadik korszak kezdetét a négytagú felálláshoz való visszatérés jelentette, illetve megtört a jég és az állandó díjakról történő lecsúszások után a 2014-ben megjelentetett „A tűz jegyében” című albumuk átlépte az aranylemezes határt, majd a 2015-ös Lélekerő már az előjegyzések szerint aranylemez lett, majd 3 hétre rá platinalemezzé vált. Azóta is a zenekar folyamatosan ellát minket új korongokkal. Legújabb lemezük árusításának első napjaiban kígyózó sorok álltak az albumot kínáló bolt előtt.

Következzék egy klip és egy friss koncertfelvétel:

Ossian – Ahol a szürkeség véget ér

Ossian – Ez jár nekem (Zalaegerszeg, 2019/05/04)

 

Fazekas Levente