Ray Bradbury: Fahrenheit 451

Szinte rajongásig imádom a 20. századi Brit irodalmat, így például az Orwell által írt ’84 máig meghatároz. Az 1984-ről azért nem született máig írásom, mert szerintem túl sokan írtak már róla és lehet, hogy nem is tudnám megformálni a regényhez fűződő gondolataimat.

Az általam most bemutatni kívánt könyv hangvételében és végkifejletében sokkal inkább hasonlít a Triffidek napjára, arról már írtam egy cikket, amit ITT elolvashattok.
Még mielőtt a könyvre térnék, szeretnék írni egy kicsit az íróról, Ray Bradbury-ről. A cikk írása közben utána olvastam az életének, és ő írta a Marsbéli Krónikák című könyvet, ami érdekes ezzel a könyvel kapcsolatban, hogy a magyar progresszív rock királyai, név szerint a Solaris együttes első lemeze ennek a kisregénynek a zenei víziója. Bármilyen könyv olvasásához háttérzeneként teljesen megfelel, mert a számok egy kivételével teljesen instrumentálisak, tehát nem tartalmaznak szöveget.
Ha netán belehallgatnátok akkor ITT találjátok.

Hányan vannak közülünk, akik elolvassák a kötelezőt? Rengetegen még kérkednek is azzal, hogy mennyire nem olvasnak, ami azzal egyenlő mintha valaki azzal kérkedne, hogy ő milyen buta. Bevallom, én sem szoktam elolvasni minden kötelezőt, tőlem a középkori romantika, klasszicizmus fényévekre van, talán jelenlegi tananyagunkból a realizmus van kicsit közelebb.

De gondoljunk csak bele, mi lesz, ha a világ alkalmazkodni fog a társadalom igényeihez?
Könyvünkben pontosan ez történt, az emberekből szépen lassan, kikopott az olvasás, a tudás iránti vágy. Ez az egész odáig fajult, hogy betiltották a könyveket és felváltották az olvasást a mindenféle sorozatok és különösebb értékeket mellőző filmek, tűzőrségek alakultak, amik nem a várost pusztító tüzeket próbálták eloltani, épp ellenkezőleg, ők szították azokat, minden olyan helyen ahol valaki könyvet rejtegetett. A tűzőrök élvezték a petróleum szétlocsolását, a füst illatát, szinte gyűlölték a könyveket. Voltak olyanok is, akik életüket kockáztatták egy-egy példány biblia megmentéséért, végül ők is hamuvá váltak.

A könyv főhőse is egy ilyen tűzőr, életében nem olvasott még könyvet, de egy nap találkozik egy lánnyal, aki miatt elhatározza, hogy utána jár, mitől félti úgy a kormány a polgárait.
A mű világ nagyon abszurd, az emberek azt hiszik, hogy okosak, hogy műveltek, pedig azokról a történelmi, vagy éppen irodalmi szereplőkről csak egy két szót tudnak, hiszen ennyit tanítottak meg nekik. Gondolkoztatok már azon, hogy mitől művelt valaki? Állítom, hogy nem a lexikális tudásától, hiába tudod Nemecsek Ernő szemszínét, ha az általa elkövetett, gyerekek szemében hőstett nem jelent neked semmit. Persze nagyon jó kérkedni Könyves Kálmán híres mondásával „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat.” biztosan sok hasznát fogod venni, annak ellenére, hogy nem tudsz latinul.
A könyv által leírt valóságban az emberek észre sem veszik a beléjük áramló propagandát, a fiatalok nem találnak maguknak célt, az anyák nem nevelik a gyereküket, hanem intézetbe dugják. Az erkölcs számukra ismeretlen fogalom.

451 Fahrenheit-fok – az a hőmérséklet, amelynél a könyvnyomó papír tüzet fog és elég. Ha vonalazott papírt tesznek eléd – másra írj.”- Juan Ramón Jiménez

Barna István

Club27

Club27… Jól ismert kifejezés lehet ez mindannyiunk számára. Ebbe az „égi táborba” tartoznak azok a fiatalon elhunyt zenészek, akik 27 évesen vesztették életüket.

Ezek az emberek főleg amerikaiak és nagyrészt a rock-és blueszene keretein belül tevékenykedtek. Jellemzően rejtélyes körülmények között haltak meg, halálozásukhoz köthető a különböző drogok használata (pl. kokain, heroin), valamint a mértéktelen alkoholfogyasztás. Az utóbbiaknak köszönhető gyakori önkívületi állapotok miatt az öngyilkosság sem volt ritka a „klubtagok” között.

A 27-esek klubja rengeteg olyan zenészt rejt, akik korai halálozásuk ellenére is, ilyen rövid idő alatt, olyan maradandót alkottak, amit csak nagyon kevesen, ezáltal hatalmas, kitölthetetlen űrt hagytak maguk után.

 Az „eredeti” tagok:

  • Robert Johnson (1911-1938): Az egyetlen „nem egyértelmű” tagja a klubnak, mivel születési éve vitatott. Kiemelkedő blues-zenész, akit azért nagyon fontos megemlíteni, mert a 60’-as 70’-es évek legmeghatározóbb zenészeit és zenekarait ő inspirálta (Eric Clapton, Led Zeppelin, Rolling Stones stb.).
  • Brian Jones (1942-1969): A Rolling Stones alapító gitárosa. Rejtélyes körülmények között saját medencéjébe fulladt.
  • Jimi Hendrix (1942. november-1970. szeptember): Halálának körülményei tisztázatlanok. Feltehetően a halálát megelőző este fogyasztott nagy mennyiségű alkohol és az arra beszedett altatók miatt a hányásába fulladt bele. A rock-történelem egyik legnagyobb gitárosának is nevezett Hendrix virtuózként bánt gitárjával, balkezes létére főleg jobbkezes gitárokat használt, lenyűgöző szólói közben gyakran pengette a húrokat nyelvével, fogával.
  • Janis Joplin (1943-1970): Rövid, 3 éves pályafutása alatt szintén beírta magát a „könnyűzene aranykönyvébe”. Nőként is képes volt a magaslatokra törni a rockzenében (nem a hímsoviniszta szól belőlem, csak hát valljuk be, nem igazán volt jellemző a nők jelenléte a korai bluesban vagy rockban). A kor jellegzetes hippijeként élte életét.
    1970-ben herointúladagolás miatt életét vesztette, ezzel csatlakozva a lassan népesnek nevezhető táborba.
  • Jim Morrison (1943. december-1971. július): A The Doors együttes énekese. Pályafutása a zenekarral egy igazi sikertörténet volt. Lemezeiket vették, mint a cukrot, számaikat mindenki kívülről fújta, Jim pedig a nők álmaként léphetett színpadra minden nap. Ez eddig mind szép és jó, de Morrison se maradt ki a drogfogyasztók és az alkoholisták egyre inkább bővülő társaságából. Mint minden zenész, ő is habzsolta az élvezeteket és életmódja kezdett átváltani önpusztítóba. Tisztázatlan körülmények között, 1971-ben fürdőkádjában érte a halál.
  • Kurt Kobain (1967-1994): A Nirvana együttes énekese, gitárosa. Együttesével pillanatok alatt befutottak, a hírnevet és a hatalmas rajongótábort felfogni és elviselni nehezen tudta, ő is drogokhoz nyúlt. Halálának oka vitatott. Egyesek szerint öngyilkos lett, azonban többen is azt állítják gyilkosság áldozata lett 1994-ben.

A leghíresebb tagokat még rengeteg híresség követte és nem csak zenészek. Napjainkig többen is tagjaivá válnak a klubnak, ezek közül is talán a 2011-ben Amy Winehouse alkoholmérgezés okozta halála rázta meg leginkább a világot.

   Fazekas Levente

Jólét

Eszmefuttatás a „jólét” fogalmáról és jelenségeiről

A „jóléti társadalom” szókapcsolatot általában a nyugati civilizációkra alkalmazzuk, ezzel jelezve, hogy az itteni polgárok életkörülményei biztosítottak. Az állam irányítása alatt a szociális háló biztosítja az önfenntartáshoz szükséges feltételeket és a lakosság alkotmányos jogait. Az állam biztosítja, hogy az embereknek legyen munkalehetősége, szabályozza a közoktatást és az egészségügyet, a kultúrát próbálja gazdagítani, de nem korlátozza azt. Ugyanakkor a mai nyugati világ társadalmi rendszere nagyon sok láthatatlan problémát épített bele a kultúrájába, ami a közeljövőben valamilyen módon ki fog ütközni.

Viszont én most megteszem azt a lépést, hogy összekapcsolom a „jóléti társadalom” fogalmát a „fogyasztói társadalom” fogalmával, hogy kicsit árnyaljam a képet. Az igazság az, hogy külön iparágak épülnek csak arra, hogy kizökkentsenek a jólét érzetéből, hogy hiányérzetet keltsenek benned, hogy félelmet vagy fóbiát ébresszenek benned. A marketing ipar termékei arra szolgálnak, hogy olyan információkkal bombázzák a tudatod és a tudatalattid, amik egyrészt egy hamis világképet ültetnek a fejedbe, másrészt megfosztanak a döntéshozás szabadságától. Az bizonyított tény, hogy nem kell feltétlenül figyelnünk a reklámra ahhoz, hogy hatással legyen a vásárlási szokásainkra. Ha az ember nem tudatosan vásárol, hanem véletlenszerűen vesz le egy terméket a szupermarket polcáról, akkor azt fogja választani, amit tud valamihez kötni, azt ami már előre bele van programozva a tudatalattijába; és ez ellen nem tudsz tenni semmit, nem tudsz olyan irányba nézni, hogy ne kerüljön a látószögedbe valamilyen hirdetés. Az internet tele van tömve reklámblokkokkal és felugró ablakokkal,  az utcák hemzsegnek az óriásplakátoktól, ezenkívül a kereskedelmi televízió csatornákon, rádiókban és a nyomtatott sajtóban lassan nagyobb a bérbe adott reklámfelület, mint a releváns információt közvetítő tartalom.

Talán csak a kisebbik baj, hogy megfosztanak a szabad választástól, viszont az sokkal szörnyűbb, hogy meghamisítják a realitás érzékelésünket, és az értékrendünket. A nagyvállalatoknak érdekében áll, hogy az embereknek minél torzabb elképzelésük legyen a világról, hogy ezáltal minél jobb fogyasztóvá váljanak. Az individualizmus korát éljük, melyben profitorientált nagyvállalatok parcellázzák fel az emberek lelkét, miközben hideg közönnyel zsákmányolják ki a bolygónk készleteit és gyártatnak méregdrága tornacipőket távol-keleti gyerekekkel, akiknek a kevesebb mint 1$-os minimálbért sem fizetik ki. A mai világban felváltotta a pénz a spiritualitás helyét, így az anyagi javak felhalmozása nagyon sok ember előtt életcélként lebeg. Amint felütötte a fejét az ateizmus, és a szerves világ elszervtelenedése és elhomogenizálódása, az emberek spiritualitása a szellemi síkból átkerült az anyagi térbe, viszont a halál, mint az ismert fizikai világ kapuja a megismerhetetlen felé, nehezen fér bele ebbe a rendszerbe és kétségbeesésre ad okot. Az emberek félnek a haláltól, és az élet kiteljesedését a felhalmozásban látják. Ha megvásárolsz valamit, és az mostantól a te tulajdonod, akkor egy kicsit a részeddé vált, és úgy érzed, hogy egy kicsit benne élsz abban a tárgyban. Az emberek próbálnak a minél több élettelen dologban halhatatlanok maradni. Próbálnak kapaszkodni minél több olyan dologba, ami evilági, mert megrettenti őket a közeledő katarzis. A teljes jólét eléréséhez pont fordítva kell törekedni. Minél kevesebb dologhoz kell ragaszkodni, és minél több dolgot kell tudnunk elengedni. Észre kell vennünk, hogy milyen jó helyzetben vagyunk, és a saját szükséges feltételeink mellett a világ jobbá tételéért kellene küzdenünk, és nem a saját egónk növesztéséért, ami szintúgy foggal-körömmel próbál küzdeni az ellen, hogy megsemmisüljön. Tudniillik az egó, az ember „énképe” ami nem szeretne megsemmisülni. Ha legyőzzük az egónkat, és képesek vagyunk mások érdekeit a sajátjaink elé venni, akkor nagyon hasznosan tudunk hozzájárulni a társadalom fejlődéséhez.

A profitorientáltság kiterjed a kulturális termékekre is. Azt, hogy mennyire a pénz irányítja a szellemi térben születő műalkotásokat, mi sem reprezentálja jobban, mint hogy az Oscar-díj gálán a legjobb filmnek járó szobrocskát a film producere kapja. Ez olyan, mintha a legfinomabb ételnek járó díjat az kapná, aki kifizette a hozzávalókat, és aki a fizetését adja a szakácsnak és pincérnek. A kész alkotás minőségét nyilván befolyásolja a belé fektetett pénzösszeg, de kis keretből is született nem egy zseniális mű. A film szellemi értékét legkevésbé prezentálja annak producere. Visszatérve az általános publikációkhoz, folyamatosan látszik a közvetített értékek inflálódása. A populáris kultúra egyre inkább nem nyújt releváns tartalmat, ami nyilván eddig is így volt, viszont az irreleváns tartalom közvetítésének minősége is egyre inkább romlik. Egyre emészthetőbb, egyre semmitmondóbb, egyre sablonosabb és minősíthetetlenebb publikációkat termel szinte minden művészeti ágazat kezdve a zeneipartól a filmig.

A kultúrát kifacsaró névtelen emberek miatt bekövetkező ingerküszöb tompulástól létrejöttek olyan különös jelenségek, mint a hópehely-generációnak nevezett társadalmi réteg, melynek fiatal tagjai kezdeményezték például Shakespeare néhány művének kivonását a tananyagból, a benne szereplő erőszak, és a benne lévő „drámaiság” miatt. A kérdés az, hogy hova fog vezetni az a nyugati berendezkedés, ami a munkásosztályának nagy részet áthelyezte Kínába, ugyanakkor csőlátással rendelkező érzelmi és értékrendi fogyatékkal rendelkező robotokat nevel ki magából, miközben fölzabálja a természetet?

Pénzt csak pénzből lehet teremteni. Bármennyire hangzik ez közhelynek, ez nagyon így van. Annyira, hogy a jóléti kapitalista államokban ha nem vagy fogyasztóképes, akkor szinte már elveszted a jogod embernek lenni. Gondoljuk végig a hajléktalanság helyzetét. Ha egy ember nem tud beilleszkedni és elhelyezkedni az élet mókuskerekében, utcára kerül. Ha az ember nem áll annyira stabil lábakon, hogy átvészeljen egy nagyobb kiadást, akkor nagyon könnyen megütheti a bokáját. Elég egy baleset vagy betegség vagy bármilyen nem várt fordulat. Ha az ember elveszti a stabil kereseti forrását és olyan helyzetbe kerül, rögtön elárverezik a tetőt a feje fölül és ha az embernek nincs egy tucat olyan ismerőse, akire az életét is rábízná, már utcára is került. Ha van rendes szakmája és talál is egy állást, ahova felveszik úgy, hogy nincs otthona, akkor sem fog soha az életben annyi pénzt keresni, hogy legyen egy lakása, és ki tudjon költözni arról a hajléktalan szállóról ahol lakik – nyilván ezt egy átlag keresetű ember felől vizsgálva. Ha valaki utcára kerül, el fogja szenvedni azt a lelki megrázkódtatást, hogy mindenki megvonja tőle az emberi jogait, bármiféle emberi gesztust. Azt mondják, ha valaki az utcán töltött egy telet, akkor már esélytelen, hogy újra beilleszkedjen a társadalomba. Ez érthető, hiszen ki bírna ki hónapokat semmi nélkül a mínuszokban, miközben mindenki lenéz és mindenhonnan elzavarnak. Az ember idegei egyszerűen megpattannak, látva, hogy minden ember elmegy melletted az utcán, te meg éhezel, és majd meg fagysz.

Te, aki most ezt olvasod, gondold végig, hogy milyen helyzetben vagy. Mivel ezt olvasod, már feltételezhető, hogy anyagilag biztosítottak az alapvető szükségleteid. Most gondold végig, hogy a szellemi és érzelmi szükségleteid mennyire vannak biztosítva. Van-e lehetőséged tanulni és megvan-e az érzelmi biztonságod az ismerőseid által. Gondold végig, hogy van-e lehetőséged befogadni a neked tetsző, és téged segítő kultúrát. A boldogság relatív. A világ maga és a világ észlelése relatív. Ha kitudod hozni a maximumot a helyzetből, hogy megteremtsd a magad és környezeted emberi létének feltételeit, akkor törekedj erre. Éld minél tudatosabban az életed, és járulj hozzá a környezeted fejlődéséhez akár a munkád, akár bármilyen tevékenységed által. A saját boldogságunkat nem tárgyakban keressük, hanem élményekben, más emberekben és a világ megismerésének lehetőségében. Ha észrevesszük a saját életünk értékét és lehetőségeit, akkor segíthetünk másoknak a lelki fejlődésben, és együtt létrehozhatunk egy olyan jövőt, amiben közös jólétben élhetünk harmóniában az egész emberiséggel és a természettel.

Kováts Máté

Képek forrása: Internet