Aldous Huxley: Szép új világ

Lassan itt az év vége, de még hátra van pár könyvismertető. Lassan elszakadok a tudományos fantasztikus regényektől. Azon is gondolkozom, hogy a következő könyv valami szépirodalmi mű lesz, de a jelenlegi alanyunk még mindig egy utópia. Egyértelműen azt sem tudom eldönteni, hogy disztópia-e. De kezdjünk mindent az elején!

Az emberek tudatában Orwell 1984-e a diktatórikus utópiák alfája és omegája. Ezt valószínűleg azért gondolják olyan sokan így, mert nem olvastak más utópisztikus könyveket (megértem, hogy a „84” után miért nem volt kedvük hozzá). Az utópiákat nem az 1948-ban írt „84” kezdi el és zárja le. Még jóval előtte, 1932-ben Aldous Huxley megírta a Szép új világot, aminek az első fele már sokkal elborultabb, mint a „84” egésze. Ez persze nem vesz el az Orwell könyv erényeiből. Leszögezném, hogy nem szeretném a két művet összehasonlítani.

Tehát a Szép új világ egy olyan jövőt másol le, ahol az embereket tömeggyártják (gondolhatjátok, hogy láttunk már ilyet akár a Blade Runnerben de ez itt teljesen más) a társadalom egészét ikrek teszik ki. Az egész társadalom kasztokra oszlik, az embriókat hátráltatják a fejlődésben, hiszen pl. egy gyári munkásnak semmi szüksége matematikai készségre. Az emberek tömeggyártása nem az ok, hanem az okozat ebben az alternatív valóságban. A kapitalizmus részét képezik, amelyet igazán Ford T-modellje indított el. Ezen kívül mindenki „szómával” tömi magát, ami egyfajta kábítószer. Az emberek elég sűrű nemi életet élnek.

Természetesen egy ilyen világban van valamiféle diktatúra, de nincsen egy felsőbb vezető vagy esetleg párt, sőt aki netán képes az önálló gondolkodásra, nem kerül kiirtásra. Egy szigetre küldik a hozzá hasonlókkal, ahol teljes ellátást kapnak, és minden tudást, amire csak vágynak. Ez nem hangzik rosszul, viszont ha esetleg feltalálnának valami, a társadalom számára hasznosat, azt nem adhatják ki, mert veszélybe sodorná a társadalmat.

Az egész könyv mindent leír az embriók fejlődésének befolyásolásának módjától kezdve az egészen undorító dolgokig. Ettől még mindenkinek ajánlom, valószínűleg csak én vagyok egy kicsit finnyás.

A következő könyv, melyet bemutatok valami egészen más lesz. Annyira más, hogy még én sem hiszem el igazán mire adtam a fejem…

Barna István

A gép forog, az alkotó pihen

A múlt század technológiánkat leginkább befolyásoló találmánya a félvezető alapú tranzisztor. E parányi alkatrész elkészítési módjának ismeretével vált kivitelezhetővé az informatika ilyen gyors ütemű felvirágzása, és így vált ez az iparág, és ennek termékei a legszükségesebbé a mai társadalmunk számára, természetesen az alapvető szükségleteken kívül. Gondoljunk csak bele, hogy a tömegközlekedés, egészségügy és a szociális háló még hány ága omolna egyszerre össze, ha hirtelen működésképtelenné válnának a most pótolhatatlan feladatot végző berendezések és rendszerek.

Ez a gyorsan végbemenő technológiai fejlődés eredményezte az infokommunikációs forradalmat és a közösségi médiát, amely felett már rég elveszettük az irányítást, valamint megérteni is egyre nehezebben tudjuk a benne lezajló folyamatokat.

Az informatika Szent Grálja a mesterséges intelligencia megalkotása, vagyis olyan logikai hálózat megalkotása, amely vetekszik az emberi aggyal.

A fogalmi zavarok elkerülése végett tisztázzuk: Jelenünkben is léteznek nagyon intelligens és komplex logikával rendelkező gépek, amelyek képesek valamilyen szinten tanulni a külső behatásokból, de ez a szint még meg sem közelíti a kutatók végső célját. Ugyanis ez a cél az emberi tudat lemodellezése.

Egy kicsit a tanulásra képes gépekről: az Xbox játékkonzolokhoz gyártott Kinect eszköz különlegessége, hogy a játékosok mozdulataikkal képesek interakcióba lépni a játékokkal, miközben a konzol receptora felismeri a felhasználó gesztusait, alkattól és elhelyezkedéstől függetlenül. Ebben az a legérdekesebb, hogy maguk a készítők sem tudják pontosan, hogy erre hogyan is képes, ugyanis a lehető legjobb eredményért a program saját magát írta meg, saját magát tökéletesítette egy tanulási folyamat során. A tanulásra képes robotokkal egyre összetettebb feladatokat fogunk tudni ellátni, amit ma még emberek végeznek. A jövőben automatizálva lesz a közlekedés, szállítás, gyártás valamint az összes logisztikán alapuló munkafolyamat sőt, olyan területek is, amiket ma még el sem tudunk képzelni

 

Technológiai szingularitásnak nevezzük azt az időpontot, amikor a technológiánk logaritmikus fejlődési üteme meghalad egy bizonyos visszafordíthatatlan pontot… Ezt hogyan is lehet elképzelni? Ugye tudjuk, hogy az emberiség fejlettsége gyorsuló ütemben nő. Az őskortól kezdve egyre kevesebb idő telt el egy-egy új felfedezés között. Míg a középkorban századok választották el a korszakalkotó találmányokat, addig a múlt században csupán évtizedekben lehetett mérni a társadalmi és technológiai átalakulást.  Napjainkban viszont meghaladt minket az évenként fejlődő technológiánk, manapság nekünk kell alkalmazkodni a gyors ütemű fejlődéshez, miközben az emberiség nagy része nem is látja át, hogy mi folyik körülötte, hogy mennyire öngerjesztővé vált ez a folyamat. Hova vezet mind ez? Hogyan értelmezzük a görbe végtelenbe tartó szakaszát? Igazából nem lehet megjósolni. A jövőben olyan komplex gépek lesznek, melyek javítására már nem lesz képes egy emberi elme, ezért olyan gépeket fogunk létrehozni, amik ezeket meg tudják szerelni. De egy idő után ezeket sem fogjuk megérteni. Aztán azon kapjuk magunkat, hogy bezárult a kör, és az emberiség ezen kívül rekedt. A folyamat:

A gép az emberért. à Az ember a gépért. àA gépek működésének már nem szükséges feltétele az ember.

Nyilván ez elég ijesztően hangzik és valamennyire képtelennek és még inkább futurisztikusnak, viszont egy lehetséges végkifejlet. Vizsgáljuk meg kicsit, hogy ebben az esetben mi játszódhat le egy ilyen felfoghatatlan szerkezetben.

Kérdéses, hogy tudatra tud-e egyáltalán éledni egy alkotás. Tud-e élni az élettelen. Ezek a kérdések oda vezetnek, hogy van-e egyáltalán lélek, vagy az ember is csak egy organikus gép és csak illúzió a szabad akarat. Mi számít szabad akaratnak? Mikortól számítható annak valami és nem csak annak a szimulálása vagy látszata? Ha egy ember alkotta élettelen dolgot élőnek ítélünk, akkor paradoxon viszony lép fel az oly magasztos emberi lélek, vagy szellem romantikus ábrázolásával. Ez azt jelentené, hogy az ember, és minden létforma nem más, mint egy jól konstruált képlet, egy szabályrendszer, egy biológiai program. Így vagy úgy, sehogy sem kapunk kielégítő választ. Ha az emberben van valami transzcendens, vajon egy gépben is létrejöhet hasonló? Érzések létrejöhetnek-e egy szuperintelligenciában, vagy ha létrejönnek, akkor nem csak eltanult, lemásolt, szimulált reakciók? Ha igen, akkor nem lehet, hogy igazából az emberi érzelem is hasonlóképpen hormon szabályozott hihetetlenül összetett, de leképezhető rendszer? Igaz, a tudomány még nem jött rá ennek a képletnek a megoldására (sem).

A lényeg a lényeg: a körülöttünk lévő világ annyira felgyorsult változásaiban, hogy egy átlagember már nem biztos, hogy átlátja akár kis részét is a dolgoknak. A szociális média és a technika lehetőségei meghaladta a társadalmi fejlődés ütemét és már csak maga után vonszolja azt. Ezt a folyamatot semmiféleképen nem lehet tudatosnak nevezni a hihetetlenül sok tényezője miatt. Vagyis hát makró egységeire leképezve annak lehet nevezni valamilyen szinten, de nem szeretném most belekeverni a multinacionális cégeket, mert az megint egy másik téma. Az emberek egyre kevésbé fogják érteni a világot, és a kulturális romlás miatt egyre kevésbé is fogják akarni megérteni azt. A kisemberek kiszolgáltatottságát mi sem reprezentálja jobban, mint Charlie Chaplin Modern idők című 1936-os filmje, ami MÁR AKKOR megjósolta ezt a folyamatot, és mondanivalója még ma is releváns.

A tanulság: éljünk tudatosan, nyitottan a világra, ne ábrándítson el minket, hogy mire vagyunk képesek, hanem igenis próbáljuk meg kordában tartani ezt a hatalmat. Használjuk, de ne kihasználjuk a technológiánkat és akkor nem fog rá nőni a fejünkre.

Kováts Máté

Képek forrása: Internet

(Aki esetleg tényközlő cikket várt, és nem elmélkedést, attól elnézést kérek. Igyekeztem a leglényegesebb gondolataimat összegyűjteni a témával kapcsolatban, remélem sikerült.)

A magyar rockzene a szocializmusban

Mára már természetessé vált számunkra, hogy kedvenc könnyűzenei előadóink egy év során akár többszáz koncertet is adhatnak számunkra, valamint mi ezek bármelyikére elmehetünk; évente rukkolhatnak elő új albumokkal és ezeket bármikor bárhol beszerezhetjük. Nem mellesleg az internet világában nem vagyunk egy lemezlejátszóhoz kötve. Azonban néhány évtizede ez még nem volt ilyen egyszerű…

Az 1970-es években elért a rock ’n’ roll Magyarországra is, és már nem csak a szárnyait bontogatta, hanem tombolt. Ez az irányzat magával ragadta a legtöbb fiatalt. Szinte mindenkinek hosszú haja volt, a bőszabású ruhák és a trapézfarmerek megkezdték térhódításukat.
Gondoljuk végig: hatalmas tömeget megmozgató koncertek, összetartó, népes társaság, és van itt még egy dolog, ami nem igazán passzol ide… Egypártrendszer. A lázadó fiatalok a szocializmus egyik legnagyobb ellenségeivé váltak élükön az egyre népszerűbb bandákkal. Az erre megbízott emberek szépen lassan kezdték ellehetetleníteni az együttesek létezését. Ezzel sikerült kikényszeríteniük a zenekarok és rockerek ellenállását. Sorban születtek rendszert kritizáló zeneszámok.

Ez a szövegvilág kiprovokálta a további ellehetetlenítéseket. Külön besúgóhálózat épült ki a zenészek körül, mindent tudtak róluk. Betiltatták a koncerteket, a zenekarokat, nem engedték kiadni lemezeiket. Rövid időre megásták a magyar rockzene sírját.
Három kategória létezett az együtteseken belül: tiltott, megtűrt és támogatott.

A P.Mobil első énekesét, Vikidál Gyulát rákényszerítették arra, hogy súgjon a bandáról. Ezt természetesen az követte, hogy távoznia kellett a zenekarból. Ez mind nem volt elég. Párt megbízottjai jóvoltából megalakult egy új formáció a támogatott kategórián belül, a Dinamit, Vikidál Gyula énekessel. Ugyanazt a stílust képviselték, mint a többi, viszont a dalszövegek nem tartoztak a kompromitáló szövegvilágba. A cél az volt, hogy átcsábítsák a „sötét oldalról” a rajongókat egy olyan banda mellé, ami nem jelent veszélyt a párt számára. Azonban a rajongókat nem lehet átverni, átláttak a szitán és a Dinamit közutálat tárgyává vált.

A rendszerváltás után újraalakulhattak a betiltott zenekarok, jöttek az új lemezek, koncertsorozatok. Végre kiteljesedhettek és újra tombolhat a rock ’n’ roll. Azért, hogy ne legyen olyan egyszerű, teret hódított magának a disskó az alatt, míg a „rendszer ellenségei” tiltólistán voltak. Újabban rendszerkritika mellett egyre inkább a természetellenesség, a mesterkéltség és a műanyag „divat” ellen szóltak a dalok. Erre nagyon jó példa egy Deák Bill szám:

Volt mivel küzdeni ismét, de most legalább szabad kezet kaptak, mind szövegírás, mind koncertezés terén.