Könyvajánló: A triffidek napja

John Wyndham: A Triffidek Napja

Az emberiséget nem teljesen leigázó csapások pozitívuma, hogy ilyenkor a túlélők repülő rajtból indulhatnak. A világon megmaradt készleteket (például ilyen az élelmiszer és az üzemanyag) felhasználva tudnak önállósodni. Hiszen a konzerv is egyszer elfogy, az ekevas is eltörik. Így a túlélők gyerekeinek végül meg kell tanulniuk teljesen ellátni magukat.

A könyvben a vég nem olyan egyértelmű, mint a filmekben. Az emberiség túlnyomó többsége elveszti a látását egy meteoreső által. A legnagyobb problémát nem is ez jelenti, hanem a triffidek. Ezek húsevő növények, amik járnak… Pontosabban viccesen bicegve képesek a helyváltoztatásra. Szerencsére ezen adottságuknál fogva az ellenük való harc nem olyan esélytelen. Mivel ezekből a növényekből rengeteg van világszerte, ezek jelentik a legközvetlenebb veszélyt hőseinkre. Utánuk természetesen maga a természet és az ember – senki se gondolja, hogy a túlélők összetartanának. Abban általában az összes nagy csoport hasonlít, hogy nem szeretnék újraépíteni az előző világot. Ez a világ természetesen Nagy-Britanniára korlátozódik, hiszen nem tudni, mi történt más földrészeken. Nincsenek csoportok közötti ütközetek, konfliktusokból viszont nincs hiány, bár a legtöbb csoportnak még a nevét se tudjuk.

A helyzet rengeteg kérdést vet fel, nem egyszer ugrik ki valamelyik vak ember az ablakon (általában hősünk szeme láttára). Persze vannak kifejezetten vicces helyzetek is a könyvben.

Főszereplőnk egy biológus (halvány biokémiai ismeretekkel), aki a triffidekkel dolgozott a katasztrófa előtt. Szerencséjére éppen akkor kórházban feküdt fáslival a fején, tehát nem láthatta a meteorokat. Ezek után kibillen a szürke mindennapjaiból (mint mindenki más), hiszen életben kell maradnia és életben kell tartania másokat.

A könyvből rengeteg filmadaptáció készült, ezeket viszont nem ajánlom senkinek.

 

Barna István

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.