A KENGYELFUTÓ GYALOGKAKUKKOK GYŐZELME

  1. 09. 30-án, immár 37. alkalommal került megrendezésre a Tolnai Tarisznyások Környezetismereti Versenye, amelynek idén Nagydorog adott otthont. Iskolánkból két csapat is indult, egy lánycsapat, illetve egy vegyes csapat. A lánycsapatot Ábel Zsóka, Röhberg Melinda, Szabó Sára és Szilágyi Krisztina alkotta, míg a vegyes csapat tagjai Botos Krisztián, Gál Csenge, Gyalus Bence és Moizes Márton voltak. A feladat egyszerű volt. Nagydorog helytörténetéhez kapcsolódó kérdésekre kellett válaszolni, illetve megadott helyekre kellett elmenni, és ott kilyukasztani a helyhez tartozó kis négyzeteket, pont, mint a tájfutásnál. Segítséget nyújtottak a különböző épületeknél és emlékműveknél kihelyezett kis szövegek. A feladatokra 3 órát adtak a verseny szervezői. A maximális pontszám 100 pont volt, az időt csak abban az esetben vették volna figyelembe, ha holtverseny alakult volna ki. Minden csapatnak ki kellett találnia egy csapat nevet. A mi nevünk a Kegyelfutó gyalogkakukkok lett. A verseny részünkről kisebb nehézségekkel indult, mivel mire oda kerültünk, hogy átvegyük a kérdéseket, térképet és válaszlapot tartalmazó borítékot, addigra elfogytak a csomagok, és össze kellett állítsanak még egyet. Így két perces hátránnyal indultunk neki a versenynek. Sorra vettük a helyeket és feladatokat, melyek közt szerepelt az evangélikus és katolikus templom, az iskola udvara és víztornya, a kalap és sipkamúzeum és a régi tűzoltókocsi. Legelőször végigmentünk a helyeken és kifényképezgettük a kis szövegeket, de annyi kis szöveg volt, hogy a végére már nem találtuk a kérdésre a megfelelő szövegrészt vagy választ, ezért visszamentünk a helyekre és újra kerestük a válaszokat. A megoldás egy régies nyelvezetű mondat volt, ami még inkább nehezítette a dolgunkat. Végül minden nehézség ellenére körülbelül 1,5 óra alatt végeztünk a feladatokkal és visszaértünk az iskolába, ahol leadtuk a megoldó lapot. A verseny után a szervezők indítottak egy szerencsefutamot, melyre osztálytársunk Gyalus Bence is nevezett. A verseny két körből állt: egy előfutamból, illetve egy döntőfutamból. Az előfutamból épphogy továbbjutott a döntőbe, viszont a végső megmérettetésen esélyt sem adott a többi versenyzőnek. A szerencsefutam után következett az eredményhirdetés, melyen megtudtuk, hogy a korcsoportunkból első helyen végeztünk. Nagyon jól éreztem magam, valószínűnek tartom, hogy jövőre is indulunk majd a versenyen!

Szilágyi Krisztina

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.