Kolibuli – avagy karácsonyra hangolódva

A karácsony előtti utolsó hét valahogy mindig kilóg a szürke hétköznapok közül. Hirtelen minden díszesebb, fényesebb és boldogabb lesz. A diákok türelmetlenek, és az iskola is kezd egyre inkább mellékszereplővé válni az életünkben. Tanórákon karácsonyoznak, és mondván: „ez már idén az utolsó óránk” méltóképpen lezárják a 2017-es évet. Ez a várakozás jelen van otthon, a családi körben és természetesen második otthonunkban, a kollégiumban is. Idén sem sikerült a tanulnivalóknak a szobámhoz kötni, és ahogy a koli-karácsonyon lévő tömeget elnéztem, másokat sem. Ezen egyáltalán nem lepődtem meg, hiszen mindenki kíváncsi volt a kollégium újonnan alakult bandájára, akik hetek óta készültek erre az estére. És szerintem nem tévedek, ha azt mondom, legtöbbünknek felkeltette az érdeklődését. Nem csalódtunk bennük, sikeresen megalapozták az este hangulatát.

Figyelem és csapatmunka. Ez a két dolog kellett az ezt követő vetélkedőhöz. Bár egy percig sem tekintettünk versenyként a dologra, szemünk előtt még is ott lebegett a dobogós csapatoknak járó torta. A feladattípusok az előző évekhez képest nem változtak. Sikeresen próbára tették zenei ismereteinket, és legnehezebb feladatként koncentrációs képességünket.

Ha még nem éreztük volna elég jól magunkat, nevelőink egy humoros műsor összeállítással készültek nekünk. A poénokat egy ideig még emlegetni fogjuk.

Bár a hasonló programok általában egy finom vacsorával végződnek (ami természetesen nálunk sem maradt el), a nagyklub nem ezzel zárta be ajtaját. Eljött az ideje, hogy a bátor jelentkezők megvillantsák énektudásukat (vagy nem tudásukat) a nyilvánosság előtt.

Ez a délután azok közé a koleszos hagyományok közé tartozik, aminek az idők során nem szabad elhalványodnia, elvesznie. Mert ez nem csak egy egyszerű ünnepre hangolódás, hanem értékes idő, amit együtt tölthetünk.

Dicsérdi Elizabet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.