Órai novellák 1

Előfordul, hogy a diákok a szövegalkotás gyakorlásához speciális feladatokat kapnak magyarórán. Íme, az egyik gyöngyszem a született művekből! Hamarosan többet is közlünk, szóval érdemes figyelni:)

A csoda

Anna bement a szobájába és a szekrénye mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Ezután visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét és kilopózott a hátsó ajtón. A négy háztömbnyire lévő patikába ment. Türelmesen várt a patikusra, hogy fordítson rá egy kis figyelmet, de a patikus nagyon elfoglalt volt. Ezek után Anna megcsoszogtatta a lábát a padlón. De semmi reakció. Megköszörülte a torkát. Ez sem volt sikeres. Végül kivett az üvegből egy pénzt és megkocogta a pult üvegét. Ez már használt.

–          És te mit szeretnél? – kérdezte a patikus bosszús hangon. – Éppen a testvéremmel beszélek, akit ezer éve nem láttam. – Tette hozzá a néni, mintha választ sem várna a kérdésére.

–          Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni. – mondta Anna a patikusnak. – Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék neki venni.

–          Tessék? – fordult hozzá a patikus.

–          A neve Andris, nem tud lábra állni, mert megsérült a gerince. Az apukám azt mondta, hogy csak egy csoda folytán tudna megint lábara állni. Hát tessék mondani mennyibe kerül egy csoda?

–          Kislányom mi nem árulunk csodákat, sajnos nem tudok neked segíteni. – felelte a patikus kissé kedvesebb hangon.

–          Figyeljen, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, akkor kipótolom, csak mondja meg mennyibe kerül.

A patikus testvére odalépett a kislányhoz és megkérdezte:

–          Mondd csak miféle csodára van szüksége az öcsédnek?

–          Azt nem tudom. – válaszolt Anna könnyes szemmel. – Csak azt tudom, hogy nagyon beteg és anyu azt mondta, hogy valami műtétre van szüksége, de apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzem.

–          Mennyi pénzed van? – kérdezte a férfi.

–          1000 Ft – felelte Anna suttogva. – Ez az összes ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.

–          Milyen csodálatos véletlen! – mosolygott a férfi. – 1000 Ft – Éppen ez a pontos ára, egy kisfiú csodájának.

Az egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal megfogta a kislány kezét:

–          Menjünk haza, szeretném látni Andrist és találkozni a szüleiddel.

A patikus testvére, egy gerincsebész volt. Ingyen elvégezte a műtétet, és nem telt bele sok idő, mire a fiú már lábra tudott állni.

–          Ez a műtét egy igazi csoda volt. – suttogta anyu. – Vajon mennyibe került volna?

Anna mosolygott. Ő pontosan tudta mennyibe került a csoda, 1000 Ft-ba és egy gyerek töretlen hitébe.