…És már gólyák sem…

 

Szeptember 29-én tartottuk az idei gólyabált. A négy gólya osztály előadással készült eme nemes eseményre. Mindegyik osztály keményen készült a műsorára, amelyen meg is látszott ez az igyekezet. Az igazgató úr beszéde után elkezdődtek a szereplések. Először a 9/A adhatta elő kaotikus magyarországi olimpiáját. Öt ,,versenyszámot” mutattak be, mindegyikben egy kis csavarral. Bár az ötből kettő nem is hivatalos versenyszám az igazi olimpián, mégis szép kerek előadás született belőle. Másodszorra a 9/B következett egy táncos előadással, melyet a közönségnek feketén-fehéren mutattak be. Ez után a 9/C modern táncot adtak elő, mely az elkövetkező 4 évet volt hivatott bemutatni. Utoljára a reflektorfény a 9/D-re vetült. Mindenki meglepetésére ők is táncoltak. Ezt követte a közös kacsatánc, azt viszont nem sikerült kitalálni, hogy mi köze a kacsának a gólyához. Végül jött a lényeg… Elérkezett az, amire minden gólya diák és tanár várt, a gólya eskü letétele. Ezután már mindannyian teljes értékű ESZI-s diák (vagy tanár) lettünk. A műsor után a szülők, tanárok és diákok úgy érezhették magukat, mintha egy diszkóklubban lennének, legfőképpen azért, mert az iskola szervezett egy diákbulit, melyben mindenki áttáncolhatta az éjszakát egész este 11-ig J. Mindenki remekül érezte magát és sok-sok új emlékkel térhetett haza.

R.K.

 

One thought on “…És már gólyák sem…”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.