Fogadalmak 2018.

Tévedés. Te nagy valószínűséggel ugyanaz maradtál, mint 2017-ben, csak időközben rád ragadt néhány új, vagy régi fogadalom a konyhaasztalon száradó bejglivel. Többet sportolok, egészségesebben élek és jobban tanulok. Csupa olyan dolgok, amiken az újév első napjától kezdve változtatnál, mert jól tudod, hogy az utóbbi időben (legtöbbünk esetében az utolsó egy évben) elhanyagoltad. Persze megfogadni nem nehéz, de hogyan érjük el, hogy fogadalmunk tovább tartson január harmadikánál? Számomra egy kicsit elgondolkodtató, hogy az emberek a nagy változásokat miért pont január 1-jén akarják bevezetni az életünkbe. Volt rá 365 napunk. Miért nem lehetett a diétát, vagy az edzést attól a bizonyos hétfőtől elkezdeni, és miért nem lehetett tanulási szokásaikon már szeptemberben változtatni? Miben különbözik ez az egy nap bármelyik másik naptól azon kívül, hogy mindenhol elrontjuk a dátumot?

Az ok talán az, hogy hirtelen feleszmélünk, megint észrevétlenül elmúlt egy év. Akaratlanul is, mint egy kisfilmet, visszapörgetjük gondolatainkat, mi történt ez alatt a rövidnek tűnő hosszú időszak alatt. (Nem olyan nehéz, mivel a facebook már december eleje óta ajánlgatta, hogy összeállít egy videót az emlékeimből.) Látjuk, a sikereinket, bukásainkat, és valahogy ez válthatja ki belőlünk a fogadalomtétel, a változtatás gondolatát. A sikerek azt, hogy jövőre is jól, vagy kicsit telhetetlennek tűnve még jobban teljesítsünk.

A bukások pedig őszintén remélem, hogy senkiben sem kudarcként és elvesztegetett időként maradtak meg. Ha a tavalyi fogadalmak közül valamelyik ismét felkerült a listára, az azt jelenti, hogy az illető elég kitartó ahhoz, hogy újra próbálkozzon, sőt látja magában a lehetőséget, hogy idén elérje céljait.

Minden év első napja egy olyan motivációlöket, aminek minden nap, legyen az szeptember 1, vagy június 15, ott kéne lennie az életünkben.

Biztosan jó érzés megtapasztalni, milyen, amikor év végére minden pont ki van pipálva azon a kis, vagy nagy cetlin. Nekem még nem sikerült ezt teljes mértékben megtapasztalnom. Valószínűleg ott rontottam el, hogy egyes dolgok, túl nagy, teljesíthetetlen kívánságok voltak. Pontosan ezért, ne nagy dolgokkal kezdjük, mert ha nem sikerül túljutni az akadályokon, hamar el fog menni a kedvünk a többi, akár teljesíthető dologtól is. Szemünk előtt ne rögtön az „új én” gondolat lebegjen, hanem apró lépésekkel haladjunk a “régi én, plusz még valami új” úton, ami talán kicsit tovább tart, de garantáltan megéri!

Dicsérdi Elizabet

Könyvajánló

Szent Johanna gimi

Leiner Laurát a legsikeresebb magyar írók között tartjuk számon. Legalábbis mi tinédzserek biztosan.
Népszerűségét regényeinek köszönheti, és annak, hogy ilyen odaadással írja meg a történeteket, hogy ilyen humoros és izgalmas naplóregényt tudott nekünk alkotni, mint A Szent Johanna gimi. Könyveit leginkább a 14-19 éves lányok kezébe ajánlom, de akár jófej anyukák is végigolvashatják a sorozatot (tapasztaltam). Akik esetleg nem szeretnek olvasni, azoknak mondom, hogy ez a könyvsorozat garantáltan a kezedben ragad. Laura, sajátos humorral bíró alkotását csupán néhány éve írta, és ez kitűnik a nyelvezetéből is.
Kiderül az is, hogy mennyire fontosak a barátok, és a szülők támogatása egy tininek.
Ez is, mint a legtöbb „Love story”, egy gimnazista lányról szól, Rentai Renátáról, aki kitűnően tanul, suliújságot szerkeszt, és odavan Valakiért.
Szeretni fogod, mert ez egy sorozat, amely itt és most játszódik, veled egykorú tinikről, akiknek a szüleik kész tragédiaként élik meg a serdülővé válásukat. Ezt Reni a legjobb barátnőivel, Virággal és Kingával tökéletesen megcáfolják. Ők nem tragédiaként élik meg ezt, hanem rengeteget szórakoznak, hiszen ebben a budapesti magánsuliban szinte határtalanok a lehetőségek, mind a tanulás, mind a kikapcsolódás terén.
Reni egész életében a „nyomik” táborát erősítette, még akkor is, amikor a parancsolgató, és mindenkit kritizáló Kinga, és a kissé lüke, de felettébb tehetséges Virág a legjobb barátnőjévé vált.
Reniék osztálya nem egy átlagos osztály. Ott van például Andris és Robi, ők az osztály rockerei, akik ovis koruk óta legjobb barátok, és biztos nem csinálnak semmi „hülyeséget” (egymás nélkül).
Virág, aki az első két évben emós volt, majd átment „hippibe”.
Kinga, aki nem bírta elviselni, ha veszít, és mindenből versenyt csinált.
Jacques, aki kilencedik év elején még egy szót sem tudott magyarul, mert ő egyenesen Franciaországból jött.
Gábort észre sem vették, hogy létezik, vagy, hogy egyáltalán ebbe az osztályba jár.
Ricsi, na Ricsi az aki az igazgatóhelyettesnél (Máday) minden nap kiveri a biztosítékot.
Hogy miért? Szemöldök piercing, tetoválás, raszta haj, házirendszegés…
Arnold. Ő olyan, aki egyszerre volt stréber, és ultrastréber, akit mindenki gyűlöl – na jó, van egy valaki aki nem. Arnold és az ő csípős beszólásai.
Tizedikben változik a felállás, belép Macu, egy félig japán, félig magyar diák, akit a kütyü-, és iPhone-bolond Dave eleinte egyáltalán nem bírt. Na de később…
Zsolti, aki nagyon szeret enni, és ez meg is látszik rajta, ám Kinga egyik beszólása után elhatározza, hogy megváltozik, ezért Dave összeállított egy edzéstervet is neki.
Nos, itt van Dave (Dávid), ő az osztály mindenese, ez alatt értek kamuigazolásokat, partiszervezést, edzéstervek kidolgozását, suliújság fotóst, és még randigurut is.
És végül, de nem utolsó sorban CORTEZ (Ádám), aki az iskola – ha nem a kerület – legmenőbb sráca és minden lány oda meg vissza van érte, de látszólag semmi jelét sem mutatja, hogy érdekelné Reni, ám mindez megváltozik egy napon… December 20. Minden SzJG rajongónak jeles ünnep, de nem akarok spoilerezni.
Laura egy olyan naplóregényt írt meg, mely százak, ezrek életét, és gondolkodását változtatta meg, és nem túlzok, köztük vagyok én is, aki még többedszerre is szívesen veszi kezébe a könyveit, és olvassa el újra, meg újra, mert ez a könyvsorozat letehetetlen. Íme, néhány részlet, kedvcsinálónak:
… „– Nem kéne neki valami homeopátiás nyugtató? – tűnődött Macu.
– De, adjál neki kínai csodaszert – javasolta Zsolti.
– Még mindig japán vagyok – közölte Macu.”…

… „ – Tessék –nyújtotta sóhajtva Corteznek a vonalzót, aki megrázta a fejét.
– Tartsa csak meg. Emlék…
– Nos – szegte fel az állát Máday. – Elképzelhető, hogy kirakom. Így mindig emlékezni fogok a legidegesítőbb Szent Johanna-s osztályra.
– És a legmenőbbre –egészítette ki Ricsi.
– És akiket a legjobban szeretett –mutatott Zsolti szívet az ujjaiból.
– És a legokosabbakra –üvöltötte Robi, mire mindannyian felröhögtünk.
– És akik még az utolsó nap is simán felnyomták a wifit –pötyögött Dave a telefonján.
– Hogy mondod? –kerekedett el Máday szeme.
– Öhmm. Úgy értem, gyenge a hálózati kulcs – javította ki magát Dave, aztán behúzott nyakkal nyomkodta tovább a telefonját.”…

Szilágyi Bogi

#szeretemazolvasoimat by: Laura

Kolibuli – avagy karácsonyra hangolódva

A karácsony előtti utolsó hét valahogy mindig kilóg a szürke hétköznapok közül. Hirtelen minden díszesebb, fényesebb és boldogabb lesz. A diákok türelmetlenek, és az iskola is kezd egyre inkább mellékszereplővé válni az életünkben. Tanórákon karácsonyoznak, és mondván: „ez már idén az utolsó óránk” méltóképpen lezárják a 2017-es évet. Ez a várakozás jelen van otthon, a családi körben és természetesen második otthonunkban, a kollégiumban is. Idén sem sikerült a tanulnivalóknak a szobámhoz kötni, és ahogy a koli-karácsonyon lévő tömeget elnéztem, másokat sem. Ezen egyáltalán nem lepődtem meg, hiszen mindenki kíváncsi volt a kollégium újonnan alakult bandájára, akik hetek óta készültek erre az estére. És szerintem nem tévedek, ha azt mondom, legtöbbünknek felkeltette az érdeklődését. Nem csalódtunk bennük, sikeresen megalapozták az este hangulatát.

Figyelem és csapatmunka. Ez a két dolog kellett az ezt követő vetélkedőhöz. Bár egy percig sem tekintettünk versenyként a dologra, szemünk előtt még is ott lebegett a dobogós csapatoknak járó torta. A feladattípusok az előző évekhez képest nem változtak. Sikeresen próbára tették zenei ismereteinket, és legnehezebb feladatként koncentrációs képességünket.

Ha még nem éreztük volna elég jól magunkat, nevelőink egy humoros műsor összeállítással készültek nekünk. A poénokat egy ideig még emlegetni fogjuk.

Bár a hasonló programok általában egy finom vacsorával végződnek (ami természetesen nálunk sem maradt el), a nagyklub nem ezzel zárta be ajtaját. Eljött az ideje, hogy a bátor jelentkezők megvillantsák énektudásukat (vagy nem tudásukat) a nyilvánosság előtt.

Ez a délután azok közé a koleszos hagyományok közé tartozik, aminek az idők során nem szabad elhalványodnia, elvesznie. Mert ez nem csak egy egyszerű ünnepre hangolódás, hanem értékes idő, amit együtt tölthetünk.

Dicsérdi Elizabet