Sorozatajánló Február: The Mandalorian

Gondolom, senkinek sem kell bemutatnom a Csillagok Háborúja című filmsorozatot, mely 1977-ben indult hosszú, de annál elképesztőbb útjára, az Új reménnyel.

Azóta már nem csak egy, vagy kettő, de már három trilógiát tudhat maga mögött. Ezek között akadnak fantasztikusra sikeredettek, és kevésbé közkedveltek is. De nemcsak mozifilmek terén alkotott a Lucasfilm nagyot, hanem spin-offot, előzményfilmet, és még animációs sorozatot is forgatott. Most azonban egy elég nagy sikerű, 2019-ben kezdődött sorozatot szeretnék kiemelni közülük, ami 5 évvel a Jedi visszatér után játszódik, egy messzi-messzi galaxisban. Már a megjelenést követő napokban az egyik legfelkapottabb sorozatok közé tartozott, és hétről hétre egyre nagyobb méreteket öltött az iránta való rajongásom, és szerintem ezzel nem csak én vagyok így, hanem szinte az összes SW fan is.

A The Mandalorian című élőszereplős akció- és kalandfilm sorozat főszereplője Mando (micsoda kreativitás), egy nagy múltú fejvadász-céh tagja, akinek egyik alkalommal egy kiemelt fontosságú személyt kellene leszállítania a megrendelőjének, egy birodalmi ügyfélnek és cserébe óriási mennyiségű pénz ütné a markát. Mando természetesen elfogadja, ezután nekivág a galaxisnak, csupán egy nyomjelző van segítségére, és az információ, miszerint a személy ötven éves. Meg is találta őt, csakhogy már a célszemély elrablása is majdnem az életébe került, de a legnagyobb meglepetés még hátra volt, ugyanis világossá válik számára, hogy miért ilyen fontos, hogy élve elvigye a birodalmiaknak. Ugyanis az ötven éves fickó tulajdonképpen még gyermek, sőt mi több ugyanazon fajból szárazik, mint Yoda, valamint ő is hasonló képességekkel rendelkezik, mint a jedi mester.

Mando azonban a céh szabályaival szembe kerülve elhatározta, hogy megvédi a porontyot, ha kell az élete árán. Ezáltal magára haragítja szinte a teljes közösséget, akik mindenáron meg akarják kaparintani az értékes kölyköt, és hajtóvadászatot indítanak ellene. Útja során meglehetősen furcsa barátokra és szövetségesekre tesz szert, többek között egy fejvadász droidra és egy katonára is.

A sorozatot olyan nevek teszik még színesebbé, mint Pedro Pascal, (Trónok harca, A nagy fal) azaz Mando, aki amúgy nem veheti le a sisakját a hitvallása szerint, szóval őt nem nagyon fogod látni a sorozatban. Carl Weathers, (Rocky filmek) mint Greef Carga, valamint Taika Waititi, (Thor: Ragnarok, Jojo nyuszi) aki nem csak a droid hangját is adta, de egy részt is ő rendezett. A történet íróját sem szeretném kifelejteni, aki nem más, mint Jon Favreau (Az ifjú Sheldon, Vasember filmek).

Remélem, kedvet kaptatok a sorozatnézéshez, és még az sem fog eltántorítani tőle, hogy még csak feliratosan található meg, de a szinkronra sem kell már sokat várni!

Szilágyi Bogi

Szalagavató – Elképzelés vs. Valóság

Ha megkérdeznék, mi az az esemény, amit a legjobban vártam középiskolás éveim alatt, egyértelműen a szalagavatót válaszolnám. No nemcsak a gyönyörű hercegnős ruhák, és a mesebeli hangulat miatt, hanem a tudatért, hogy végzős lettem és pár hónap múlva érettségizek. Igen, talán ezt a tényt erősítette meg bennem leginkább. Hamarosan „papíron” is érett leszek, ideje lenne úgy is viselkedni. Másrészről viszont, lassan véget ér egy meghatározó korszak a végzősök életében. Ilyenkor kicsit akarva akaratlanul is megállunk, és nyugtázzuk magunkban, eljutottunk idáig, végig csináltuk. Együtt.

Persze mint semmi, ez sem sülhet el teljesen tökéletesen. És tudjátok mit? Ettől szép igazán.

Így képzeltem el:

Egy, két, há, és forgás, és még egyszer. Tökéletesen megy már az elején. Nem is olyan bonyolult ez a keringő. Nem is értem, miért kezdtük már el szeptemberben, hiszen ennyi idő alatt kétszer is befejezzük a koreográfiát. A ruha már lefoglalva, viszonylag gyorsan sikerült megtalálnom a tökéletes darabot. Fodrász, kozmetikus lebeszélve, a forgatókönyvet pedig mindenki oda-vissza tudja. Az utolsó hetekben már csak a Szalagtűzőről szól minden, és teljes mértékben a végzősök állnak a középpontban, rengeteg időnk van a részletekkel foglalkozni. Eljött a várva várt nap. Valljuk be, talán egy kicsit mind izgulunk, de hát semmi félni valónk, hiszen már mindent tudunk. A ruhák nem is lehetnének jobbak, a szülők pedig boldogan integetnek a lelátóról. Amikor minket tűznek, egy pillanatra mindenki a középpontba kerül, És amikor ott állunk hosszú tömött sorban, csak arra gondolunk, ez mind értünk van.

Valahogy így történt:

Egy, két, há és forgás, és megint ráléptem a párom lábára. A szalagtűzőig négy nap, a koreográfia vége, pedig valahol a levegőben. Boldogan csaptunk egymás tenyerébe, hogy ezúttal nem rontottuk el (annyira), de majd mire kell, beérik. Hulla fáradtak vagyunk mind, és nem vágyunk másra, csak egy puha ágyra és egy jó sorozatra. Álomszerű terveinket sajnos keresztülhúzza három dolgozat és két felelés, ami másnap vár ránk, de hát tudjuk, az érettségiről sem szabad megfeledkezni. Jó hogy múlt héten még éppen sikerült időpontot kérnem a fodrásztól, de a körmösről már lecsúsztam. Mindegy is, az a legkevesebb. Remélem nem alakították át a ruhámat, és a hossza pont annyi lesz, amennyit előzetesen megbeszéltünk.
Ahogy közeledünk a szalagtűző napjához, úgy kerít hatalmába napról napra egyre jobban az izgalom. Vajon mikor próbáljuk el a bevonulást, honnan tudom majd, hogy mit kell csinálni? Persze ennek is eljött a maga ideje, ahogyan a várva várt eseménynek is. Őrült telefonálgatások az öltözőben és kisebb pánik, hogy vajon a szülők időben ideértek-e és sikerült-e jó helyet találniuk. A ruha hosszabb, mint a megbeszélt, ráadásul úgy érzem, hogy nem is ér be úgy, mint egy hónappal ezelőtt. Mindegy, majd valahogyan kibírom azt a tíz percet levegő nélkül is.

Amikor minket tűznek, egy pillanatra körbepillantunk. Szemünkkel, a közönségben bujkáló rokonokat keressük, és nézzük, ahogy büszkén mosolyognak ránk. Hirtelen nem érdekel a nagy felhajtás, a gyönyörű dekoráció, az hogy hogy áll a kosztüm, és hogy egyébként iszonyatosan nyomja a tűsarkú a lábam. Eszembe jut az elmúlt négy év, és a sok készülődés erre a napra. Azt akartuk, hogy tökéletes legyen, ahogyan az a rengeteg szervező diák és tanár is, akik heteken át értünk dolgoztak, és remek munkát végeztek. Nem, nem pont így képzeltem el minden részletet. De tudjátok mit? Pont így volt tökéletes.

A kék szalag, amit most a kabátomon viselek, nem fogja helyettem megírni az érettségit. Nem tett nagyobb emberré, sem érett felnőtté, hiszen ez nem a szalag feladata. Ez egy jelkép, egy emlékeztető arra, hogy mi vár ránk az elkövetkezendő időszakban. Már nem a mi feladatunk gyermekként játszani. Komoly feladatunk van, mégpedig az, hogy felelősségteljes felnőttként lépjünk be a nagybetűs életbe.

Dicsérdi Elizabet

Karácsonyi Kolibuli, ahogy mi láttuk

Az egyik legfontosabb ünnep a karácsony. Sok embernek ez az ünnep a kedvence a hangulat, a készülődés, az ajándékozás vagy a finom ételek miatt. A kollégiumban is karácsonyoztunk, ami idén is nagy sikert aratott. Rengetegen voltunk, sokan készültek zenével, versmondással. A nevelőtanárok idén is fergeteges műsort adtak a kollégistáknak, emellett paprikás krumplival, forró teával, mézeskaláccsal és más-más édességekkel kedveskedtek nekünk. Az igazgató úr és az alapítvány ügyvezető asszony beszéde után a műsor zárása következett. A vetélkedőt karaoke est követte…

Laura: Én nagyon izgatott voltam a koleszos karácsony miatt, hiszen ez életem első kollégiumi ünnepe. Kíváncsi voltam, hogy hogyan zajlik, miket adnak elő, miket fognak mondani. Számomra az első benyomás is kifejezetten pozitív volt, ami pedig a karaokét illeti… Nagyon jó csapatépítő. Mindenki jól szórakozott, senki nem foglalkozott azzal, ha valakinek borzasztó a hangja. Jól szórakoztunk egymás produkcióin és a sajátunkon is. Énekeltek örök klasszikust, új, modern zenét, rockot, popot, mulatóst. Itt is látszódott, hogy mennyire sokszínűek vagyunk, de mégis összhangban van a mi kis “családunk”. Én díszítettem mézeskalácsot, énekeltem, természetesen ettem a finom vacsorából és teáztam. Nagyon meghitt, de valamilyen szinten bulis volt ez a karácsony. Örülök, hogy reszt vehettem ezen a csodálatos programon és remélem, a többi itt töltött évemben is ennyire fantasztikus lesz a karácsony.

Anna: Én először nem tudtam mire számítsak. A nevelő tanárok már november végén lelkesen készültek az eseményre, ezért szinte biztos voltam benne, hogy jól fogom magam érezni. Számomra a legmeghatóbb a nevelő tanárok műsora volt. A kollégium olyan, mint egy nagy család, és ezt a karácsonyi buli estéjén éreztem leginkább. Jól szórakoztunk a vetélkedők alatt is. A karaokét kifejezetten élveztem, két dalt is énekeltem, másokkal közösen, ami nekem egy hatalmas élmény volt. A vacsora is nagyon finom volt, a teaház pedig ötletesen volt kitalálva. Összességében nagyon jól éreztem magam, és habár még csak kilencedikes vagyok, és ez volt az első koleszos ünnepem, biztos vagyok benne, hogy a karácsonyi lesz az örök kedvencem.

Petra: Igazából már kezdtem beleszokni az ESZI-s dolgokba, de a kolis karácsony volt az, aminek köszönhetően már a kollégiumban is “teljes jogú” ESZI diáknak érezhettem magam. Nagyon jól éreztem magam és örülök, hogy egy ilyen közösségnek a tagja lehetek. Tényleg olyan volt, mintha egy nagy család lennénk beleértve a nevelőket is. Remek volt a hangulat, szerintem mindenki jól érezte magát. Már várom a következő kollégiumi programot!

Dorozsmai-Varga Laura; Fónyi Petra; Marosi Anna