Jólét

Eszmefuttatás a „jólét” fogalmáról és jelenségeiről

A „jóléti társadalom” szókapcsolatot általában a nyugati civilizációkra alkalmazzuk, ezzel jelezve, hogy az itteni polgárok életkörülményei biztosítottak. Az állam irányítása alatt a szociális háló biztosítja az önfenntartáshoz szükséges feltételeket és a lakosság alkotmányos jogait. Az állam biztosítja, hogy az embereknek legyen munkalehetősége, szabályozza a közoktatást és az egészségügyet, a kultúrát próbálja gazdagítani, de nem korlátozza azt. Ugyanakkor a mai nyugati világ társadalmi rendszere nagyon sok láthatatlan problémát épített bele a kultúrájába, ami a közeljövőben valamilyen módon ki fog ütközni.

Viszont én most megteszem azt a lépést, hogy összekapcsolom a „jóléti társadalom” fogalmát a „fogyasztói társadalom” fogalmával, hogy kicsit árnyaljam a képet. Az igazság az, hogy külön iparágak épülnek csak arra, hogy kizökkentsenek a jólét érzetéből, hogy hiányérzetet keltsenek benned, hogy félelmet vagy fóbiát ébresszenek benned. A marketing ipar termékei arra szolgálnak, hogy olyan információkkal bombázzák a tudatod és a tudatalattid, amik egyrészt egy hamis világképet ültetnek a fejedbe, másrészt megfosztanak a döntéshozás szabadságától. Az bizonyított tény, hogy nem kell feltétlenül figyelnünk a reklámra ahhoz, hogy hatással legyen a vásárlási szokásainkra. Ha az ember nem tudatosan vásárol, hanem véletlenszerűen vesz le egy terméket a szupermarket polcáról, akkor azt fogja választani, amit tud valamihez kötni, azt ami már előre bele van programozva a tudatalattijába; és ez ellen nem tudsz tenni semmit, nem tudsz olyan irányba nézni, hogy ne kerüljön a látószögedbe valamilyen hirdetés. Az internet tele van tömve reklámblokkokkal és felugró ablakokkal,  az utcák hemzsegnek az óriásplakátoktól, ezenkívül a kereskedelmi televízió csatornákon, rádiókban és a nyomtatott sajtóban lassan nagyobb a bérbe adott reklámfelület, mint a releváns információt közvetítő tartalom.

Talán csak a kisebbik baj, hogy megfosztanak a szabad választástól, viszont az sokkal szörnyűbb, hogy meghamisítják a realitás érzékelésünket, és az értékrendünket. A nagyvállalatoknak érdekében áll, hogy az embereknek minél torzabb elképzelésük legyen a világról, hogy ezáltal minél jobb fogyasztóvá váljanak. Az individualizmus korát éljük, melyben profitorientált nagyvállalatok parcellázzák fel az emberek lelkét, miközben hideg közönnyel zsákmányolják ki a bolygónk készleteit és gyártatnak méregdrága tornacipőket távol-keleti gyerekekkel, akiknek a kevesebb mint 1$-os minimálbért sem fizetik ki. A mai világban felváltotta a pénz a spiritualitás helyét, így az anyagi javak felhalmozása nagyon sok ember előtt életcélként lebeg. Amint felütötte a fejét az ateizmus, és a szerves világ elszervtelenedése és elhomogenizálódása, az emberek spiritualitása a szellemi síkból átkerült az anyagi térbe, viszont a halál, mint az ismert fizikai világ kapuja a megismerhetetlen felé, nehezen fér bele ebbe a rendszerbe és kétségbeesésre ad okot. Az emberek félnek a haláltól, és az élet kiteljesedését a felhalmozásban látják. Ha megvásárolsz valamit, és az mostantól a te tulajdonod, akkor egy kicsit a részeddé vált, és úgy érzed, hogy egy kicsit benne élsz abban a tárgyban. Az emberek próbálnak a minél több élettelen dologban halhatatlanok maradni. Próbálnak kapaszkodni minél több olyan dologba, ami evilági, mert megrettenti őket a közeledő katarzis. A teljes jólét eléréséhez pont fordítva kell törekedni. Minél kevesebb dologhoz kell ragaszkodni, és minél több dolgot kell tudnunk elengedni. Észre kell vennünk, hogy milyen jó helyzetben vagyunk, és a saját szükséges feltételeink mellett a világ jobbá tételéért kellene küzdenünk, és nem a saját egónk növesztéséért, ami szintúgy foggal-körömmel próbál küzdeni az ellen, hogy megsemmisüljön. Tudniillik az egó, az ember „énképe” ami nem szeretne megsemmisülni. Ha legyőzzük az egónkat, és képesek vagyunk mások érdekeit a sajátjaink elé venni, akkor nagyon hasznosan tudunk hozzájárulni a társadalom fejlődéséhez.

A profitorientáltság kiterjed a kulturális termékekre is. Azt, hogy mennyire a pénz irányítja a szellemi térben születő műalkotásokat, mi sem reprezentálja jobban, mint hogy az Oscar-díj gálán a legjobb filmnek járó szobrocskát a film producere kapja. Ez olyan, mintha a legfinomabb ételnek járó díjat az kapná, aki kifizette a hozzávalókat, és aki a fizetését adja a szakácsnak és pincérnek. A kész alkotás minőségét nyilván befolyásolja a belé fektetett pénzösszeg, de kis keretből is született nem egy zseniális mű. A film szellemi értékét legkevésbé prezentálja annak producere. Visszatérve az általános publikációkhoz, folyamatosan látszik a közvetített értékek inflálódása. A populáris kultúra egyre inkább nem nyújt releváns tartalmat, ami nyilván eddig is így volt, viszont az irreleváns tartalom közvetítésének minősége is egyre inkább romlik. Egyre emészthetőbb, egyre semmitmondóbb, egyre sablonosabb és minősíthetetlenebb publikációkat termel szinte minden művészeti ágazat kezdve a zeneipartól a filmig.

A kultúrát kifacsaró névtelen emberek miatt bekövetkező ingerküszöb tompulástól létrejöttek olyan különös jelenségek, mint a hópehely-generációnak nevezett társadalmi réteg, melynek fiatal tagjai kezdeményezték például Shakespeare néhány művének kivonását a tananyagból, a benne szereplő erőszak, és a benne lévő „drámaiság” miatt. A kérdés az, hogy hova fog vezetni az a nyugati berendezkedés, ami a munkásosztályának nagy részet áthelyezte Kínába, ugyanakkor csőlátással rendelkező érzelmi és értékrendi fogyatékkal rendelkező robotokat nevel ki magából, miközben fölzabálja a természetet?

Pénzt csak pénzből lehet teremteni. Bármennyire hangzik ez közhelynek, ez nagyon így van. Annyira, hogy a jóléti kapitalista államokban ha nem vagy fogyasztóképes, akkor szinte már elveszted a jogod embernek lenni. Gondoljuk végig a hajléktalanság helyzetét. Ha egy ember nem tud beilleszkedni és elhelyezkedni az élet mókuskerekében, utcára kerül. Ha az ember nem áll annyira stabil lábakon, hogy átvészeljen egy nagyobb kiadást, akkor nagyon könnyen megütheti a bokáját. Elég egy baleset vagy betegség vagy bármilyen nem várt fordulat. Ha az ember elveszti a stabil kereseti forrását és olyan helyzetbe kerül, rögtön elárverezik a tetőt a feje fölül és ha az embernek nincs egy tucat olyan ismerőse, akire az életét is rábízná, már utcára is került. Ha van rendes szakmája és talál is egy állást, ahova felveszik úgy, hogy nincs otthona, akkor sem fog soha az életben annyi pénzt keresni, hogy legyen egy lakása, és ki tudjon költözni arról a hajléktalan szállóról ahol lakik – nyilván ezt egy átlag keresetű ember felől vizsgálva. Ha valaki utcára kerül, el fogja szenvedni azt a lelki megrázkódtatást, hogy mindenki megvonja tőle az emberi jogait, bármiféle emberi gesztust. Azt mondják, ha valaki az utcán töltött egy telet, akkor már esélytelen, hogy újra beilleszkedjen a társadalomba. Ez érthető, hiszen ki bírna ki hónapokat semmi nélkül a mínuszokban, miközben mindenki lenéz és mindenhonnan elzavarnak. Az ember idegei egyszerűen megpattannak, látva, hogy minden ember elmegy melletted az utcán, te meg éhezel, és majd meg fagysz.

Te, aki most ezt olvasod, gondold végig, hogy milyen helyzetben vagy. Mivel ezt olvasod, már feltételezhető, hogy anyagilag biztosítottak az alapvető szükségleteid. Most gondold végig, hogy a szellemi és érzelmi szükségleteid mennyire vannak biztosítva. Van-e lehetőséged tanulni és megvan-e az érzelmi biztonságod az ismerőseid által. Gondold végig, hogy van-e lehetőséged befogadni a neked tetsző, és téged segítő kultúrát. A boldogság relatív. A világ maga és a világ észlelése relatív. Ha kitudod hozni a maximumot a helyzetből, hogy megteremtsd a magad és környezeted emberi létének feltételeit, akkor törekedj erre. Éld minél tudatosabban az életed, és járulj hozzá a környezeted fejlődéséhez akár a munkád, akár bármilyen tevékenységed által. A saját boldogságunkat nem tárgyakban keressük, hanem élményekben, más emberekben és a világ megismerésének lehetőségében. Ha észrevesszük a saját életünk értékét és lehetőségeit, akkor segíthetünk másoknak a lelki fejlődésben, és együtt létrehozhatunk egy olyan jövőt, amiben közös jólétben élhetünk harmóniában az egész emberiséggel és a természettel.

Kováts Máté

Képek forrása: Internet

OKTV élmények

 

A matematika egyik szépsége, hogy egy probléma megoldása nem időhöz kötött. Akár hetekig, hónapokig lehet elmélkedni, mire kiformálódik egy megoldás. Persze a valóéletben szempont a gyors problémamegoldás készsége. A különböző matekversenyek ezt a képességet fejlesztik a legjobban.

A matematikában versenyezni kívánóknak az OKTV egy nagyon jó lehetőség tudásuk felmérésére. Január 24-én került megrendezésre az idei Matematika OKTV második fordulója. Tavaly is indultam és második helyezést sikerült elérnem a döntőben. Idén szeretném megszerezni az első helyezést.

Öt óra állt rendelkezésre a feladatok megoldására. 4 izzasztó problémát kellett kidolgozni a verseny alatt, melyek a matematika különböző területeiről lettek kiválogatva, így széleskörű tudásra volt szükség a feladatok megoldásához. Ilyen hosszú, folyamatos gondolkodás nagyon kimerítő, ezért fontos a megfelelő energia-, és folyadékbevitel. Tavalyi tapasztalataim sokat segítettek. Tudtam, hogy milyen segédeszközöket érdemes elvinni magammal, mennyi ételt, italt csomagoljak. Nagyon jól jött a Matematikai Zsebkönyv is, amit Faragó András felkészítő tanáromtól kaptam ajándékba, hiszen csak számológépet és írott segédeszközöket lehetett használni.

A megoldás során fontos a pontos, részletes fogalmazás. Minden pontért meg kell harcolni, mert a végső pontot a harmadik fordulóban elért pontok és a második fordulóban szerzett pontok 20%-a adja, szóval megéri a maximumra törekedni, már ebben a versenyrészben is.

Jól kell bánni a rendelkezésre álló öt órával, hogy legyen idő alaposan kidolgozni az összes feladatot. Személy szerint szeretek legalább egy órát hagyni a kidolgozásra és maximum négy órát megoldásra fordítani. Ideális esetben sikerül gyorsabban megoldani a feladatokat, így még több idő marad a kidolgozásra és egy kevés pihenésre. Számomra fontos, hogy ne stresszeljek a verseny alatt. Egy kis izgalom nyilvánvalóan elkerülhetetlen, de végig a problémamegoldást tartom szem előtt. Érdemes teljesen elmélyülni a feladványokban. Nagyon jó gyakorlás az érettségire, sőt a nehézségi fok miatt már az egyetemi felkészülést is segíti.

Nemsokára kiderül, elegendő volt-e a befektetett munkám. Nagyon remélem, hogy bejutok a döntőbe. Addig is gőzerővel folytatom a készülést. Persze a matematikában mindig is az érdekes problémák és megoldásuk eleganciája lesz a legfontosabb számomra.

Soós Tamás

Álarc mögött…

Általában a könyveket a borítójuk alapján válogatjuk meg. Megnézzük a rajta lévő képet, a címét, az író nevét, a fülszöveget, majd ha ez elég érdekesnek bizonyult, jöhet maga a történet. Ez kapásból négy dolog, ami miatt el sem jutunk az első oldalig. Talán jók voltak a megérzéseink és jól tettük, hogy visszahelyeztük a polcra, hisz lehet, hogy ez lett volna életünk legunalmasabb olvasmánya. De mi van akkor, ha nem? Honnan tudjuk, hogy a csúnya borító mögött, nem az új kedvenc szereplőink rejtőznek a világ legérdekesebb kalandjaival? Miután visszatettük a polcra, valószínűleg sehonnan. És ez egyáltalán nem baj, nem érdemel szemrehányást, mert mindenki ezt teszi.. Azt vesszük meg, ami megfelel az érdeklődésünknek, és ízlésvilágunknak. A baj csak az, hogy a külső megjelenés, nem csak egy általunk választott, vagy nem választott regény meghatározója. Figyelembe vesszük az ismerkedésnél, a munkahely-, iskolaválasztásnál és még megannyi a hétköznapi életben előforduló dolognál. Majd miután felmértük a külső dolgokat, legtöbbször általánosítunk. Ha egy hajléktalan alkoholra költi a koldult pénzt, akkor nem adunk a másiknak sem, mert ő is arra fogja. Ha egy étteremben nem kapjuk meg azonnal, amit rendeltünk, azt mondjuk lassú a kiszolgálás és nem megyünk oda többet. Pedig lehet, a pincér egyedül volt, és nem bírt a sok vendéggel. Ha egy ház udvara rumlis, az a települést minősíti, és ha egy gyerek rossz, az pedig az iskolát, vagy az osztályát. Persze, ezt csak a kívülállók látják így, mivel a borítónál leragadva, el sem jutottak a történetig. Ez sajnos mindig is így volt, és nem hiszem, hogy az idő múlásával könnyen megváltozna.

A történelem kezdetétől ellentétek voltak a társadalmi rétegek között az ember-ember feletti hierarchia miatt, ahol már akkor meghatározó volt a lakóhely, a származás, a nem vagy a vallás. Talán emiatt próbálják az emberek saját személyiségüket egy álarc mögé bújtatni. Mintha minden nap farsang lenne. A híres velencei álarcok is ezért terjedtek el az olasz karneválokon. Az emberek, akiknek zűrös múltjuk volt, el akartak rejtőzni a nyilvánosság elől, a szegények pedig így együtt tudtak szórakozni a gazdagabb, tehetősebb emberekkel. Bármilyen furcsán hangzik, abban a pár órában senkit sem érdekelt, hogy kivel áll szemben valójában. Együtt ünnepelt a gazdag, a szegény, a tanult és az iskolázatlan. Abban a rövid időben mindenki egyenrangúnak számított.

Jó lenne, ha ez a „farsangi álarc” nem, (vagy nem emiatt) takarná el az arcunkat, és úgy tudnánk tekinteni minden emberre, mint egy olyan borítójú könyvre, amit szívesen elolvasnánk.

Dicsérdi Elizabet

Fogadalmak 2018.

Tévedés. Te nagy valószínűséggel ugyanaz maradtál, mint 2017-ben, csak időközben rád ragadt néhány új, vagy régi fogadalom a konyhaasztalon száradó bejglivel. Többet sportolok, egészségesebben élek és jobban tanulok. Csupa olyan dolgok, amiken az újév első napjától kezdve változtatnál, mert jól tudod, hogy az utóbbi időben (legtöbbünk esetében az utolsó egy évben) elhanyagoltad. Persze megfogadni nem nehéz, de hogyan érjük el, hogy fogadalmunk tovább tartson január harmadikánál? Számomra egy kicsit elgondolkodtató, hogy az emberek a nagy változásokat miért pont január 1-jén akarják bevezetni az életünkbe. Volt rá 365 napunk. Miért nem lehetett a diétát, vagy az edzést attól a bizonyos hétfőtől elkezdeni, és miért nem lehetett tanulási szokásaikon már szeptemberben változtatni? Miben különbözik ez az egy nap bármelyik másik naptól azon kívül, hogy mindenhol elrontjuk a dátumot?

Az ok talán az, hogy hirtelen feleszmélünk, megint észrevétlenül elmúlt egy év. Akaratlanul is, mint egy kisfilmet, visszapörgetjük gondolatainkat, mi történt ez alatt a rövidnek tűnő hosszú időszak alatt. (Nem olyan nehéz, mivel a facebook már december eleje óta ajánlgatta, hogy összeállít egy videót az emlékeimből.) Látjuk, a sikereinket, bukásainkat, és valahogy ez válthatja ki belőlünk a fogadalomtétel, a változtatás gondolatát. A sikerek azt, hogy jövőre is jól, vagy kicsit telhetetlennek tűnve még jobban teljesítsünk.

A bukások pedig őszintén remélem, hogy senkiben sem kudarcként és elvesztegetett időként maradtak meg. Ha a tavalyi fogadalmak közül valamelyik ismét felkerült a listára, az azt jelenti, hogy az illető elég kitartó ahhoz, hogy újra próbálkozzon, sőt látja magában a lehetőséget, hogy idén elérje céljait.

Minden év első napja egy olyan motivációlöket, aminek minden nap, legyen az szeptember 1, vagy június 15, ott kéne lennie az életünkben.

Biztosan jó érzés megtapasztalni, milyen, amikor év végére minden pont ki van pipálva azon a kis, vagy nagy cetlin. Nekem még nem sikerült ezt teljes mértékben megtapasztalnom. Valószínűleg ott rontottam el, hogy egyes dolgok, túl nagy, teljesíthetetlen kívánságok voltak. Pontosan ezért, ne nagy dolgokkal kezdjük, mert ha nem sikerül túljutni az akadályokon, hamar el fog menni a kedvünk a többi, akár teljesíthető dologtól is. Szemünk előtt ne rögtön az „új én” gondolat lebegjen, hanem apró lépésekkel haladjunk a “régi én, plusz még valami új” úton, ami talán kicsit tovább tart, de garantáltan megéri!

Dicsérdi Elizabet

ESZIRAT – immár digitálisan!

Az ESZI diáklapja 2003 óta tudósít folyamatosan az iskolánkban történt eseményekről, és teszi közkinccsé a diákok gondolatait, jelenteti meg verseiket, rajzaikat, fotóikat. Az újság eddig minden alkalommal papír formátumban jelent meg, bár amióta iskolánk weblapja, a www.eszi.hu elindult, az általában kéthavonta megjelenő Eszirat-ot pdf-ként is elolvashatták az érdeklődők. A 21. század azonban elérte szerkesztőségünket is. Ettől a tanévtől a diákújság már önálló weboldalon, csak digitális formában jelenik meg, és a kéthavonta történő megjelenés helyett a cikkeket folyamatosan töltjük fel az oldalra.

Az újság megváltozása szerkesztőségünk minden tagja számára egyben komoly feladatot is jelent. Az új rendszerhez való alkalmazkodáshoz idő kell, és az átállás vélhetően nem történik döccenőmentesen. Arra kérjük a Kedves Olvasót, hogy az esetlegesen felmerülő kezdeti hibáinkat nézze el nekünk, és maradjon továbbra is az újságot örömmel böngészők táborában!

A virtuális lapozgatáshoz a szerkesztőség minden tagja nevében jó szórakozást kívánok!

Bodroghalmi László