A KENGYELFUTÓ GYALOGKAKUKKOK GYŐZELME

  1. 09. 30-án, immár 37. alkalommal került megrendezésre a Tolnai Tarisznyások Környezetismereti Versenye, amelynek idén Nagydorog adott otthont. Iskolánkból két csapat is indult, egy lánycsapat, illetve egy vegyes csapat. A lánycsapatot Ábel Zsóka, Röhberg Melinda, Szabó Sára és Szilágyi Krisztina alkotta, míg a vegyes csapat tagjai Botos Krisztián, Gál Csenge, Gyalus Bence és Moizes Márton voltak. A feladat egyszerű volt. Nagydorog helytörténetéhez kapcsolódó kérdésekre kellett válaszolni, illetve megadott helyekre kellett elmenni, és ott kilyukasztani a helyhez tartozó kis négyzeteket, pont, mint a tájfutásnál. Segítséget nyújtottak a különböző épületeknél és emlékműveknél kihelyezett kis szövegek. A feladatokra 3 órát adtak a verseny szervezői. A maximális pontszám 100 pont volt, az időt csak abban az esetben vették volna figyelembe, ha holtverseny alakult volna ki. Minden csapatnak ki kellett találnia egy csapat nevet. A mi nevünk a Kegyelfutó gyalogkakukkok lett. A verseny részünkről kisebb nehézségekkel indult, mivel mire oda kerültünk, hogy átvegyük a kérdéseket, térképet és válaszlapot tartalmazó borítékot, addigra elfogytak a csomagok, és össze kellett állítsanak még egyet. Így két perces hátránnyal indultunk neki a versenynek. Sorra vettük a helyeket és feladatokat, melyek közt szerepelt az evangélikus és katolikus templom, az iskola udvara és víztornya, a kalap és sipkamúzeum és a régi tűzoltókocsi. Legelőször végigmentünk a helyeken és kifényképezgettük a kis szövegeket, de annyi kis szöveg volt, hogy a végére már nem találtuk a kérdésre a megfelelő szövegrészt vagy választ, ezért visszamentünk a helyekre és újra kerestük a válaszokat. A megoldás egy régies nyelvezetű mondat volt, ami még inkább nehezítette a dolgunkat. Végül minden nehézség ellenére körülbelül 1,5 óra alatt végeztünk a feladatokkal és visszaértünk az iskolába, ahol leadtuk a megoldó lapot. A verseny után a szervezők indítottak egy szerencsefutamot, melyre osztálytársunk Gyalus Bence is nevezett. A verseny két körből állt: egy előfutamból, illetve egy döntőfutamból. Az előfutamból épphogy továbbjutott a döntőbe, viszont a végső megmérettetésen esélyt sem adott a többi versenyzőnek. A szerencsefutam után következett az eredményhirdetés, melyen megtudtuk, hogy a korcsoportunkból első helyen végeztünk. Nagyon jól éreztem magam, valószínűnek tartom, hogy jövőre is indulunk majd a versenyen!

Szilágyi Krisztina

Könyvajánló: A triffidek napja

John Wyndham: A Triffidek Napja

Az emberiséget nem teljesen leigázó csapások pozitívuma, hogy ilyenkor a túlélők repülő rajtból indulhatnak. A világon megmaradt készleteket (például ilyen az élelmiszer és az üzemanyag) felhasználva tudnak önállósodni. Hiszen a konzerv is egyszer elfogy, az ekevas is eltörik. Így a túlélők gyerekeinek végül meg kell tanulniuk teljesen ellátni magukat.

A könyvben a vég nem olyan egyértelmű, mint a filmekben. Az emberiség túlnyomó többsége elveszti a látását egy meteoreső által. A legnagyobb problémát nem is ez jelenti, hanem a triffidek. Ezek húsevő növények, amik járnak… Pontosabban viccesen bicegve képesek a helyváltoztatásra. Szerencsére ezen adottságuknál fogva az ellenük való harc nem olyan esélytelen. Mivel ezekből a növényekből rengeteg van világszerte, ezek jelentik a legközvetlenebb veszélyt hőseinkre. Utánuk természetesen maga a természet és az ember – senki se gondolja, hogy a túlélők összetartanának. Abban általában az összes nagy csoport hasonlít, hogy nem szeretnék újraépíteni az előző világot. Ez a világ természetesen Nagy-Britanniára korlátozódik, hiszen nem tudni, mi történt más földrészeken. Nincsenek csoportok közötti ütközetek, konfliktusokból viszont nincs hiány, bár a legtöbb csoportnak még a nevét se tudjuk.

A helyzet rengeteg kérdést vet fel, nem egyszer ugrik ki valamelyik vak ember az ablakon (általában hősünk szeme láttára). Persze vannak kifejezetten vicces helyzetek is a könyvben.

Főszereplőnk egy biológus (halvány biokémiai ismeretekkel), aki a triffidekkel dolgozott a katasztrófa előtt. Szerencséjére éppen akkor kórházban feküdt fáslival a fején, tehát nem láthatta a meteorokat. Ezek után kibillen a szürke mindennapjaiból (mint mindenki más), hiszen életben kell maradnia és életben kell tartania másokat.

A könyvből rengeteg filmadaptáció készült, ezeket viszont nem ajánlom senkinek.

 

Barna István

Hazug szerelem

Hazug szerelem

Hazug szörny, óh, te féreg!
Szerelem vagy, de miféle?
Két karoddal ölelsz engem,
Behálózol, s nem hagysz mennem.

Két karoddal ölelsz csendben,
Magadhoz kötsz, s elhagysz vesznem.
Csodás szörny, óh, te élet!
Hazudsz nekem, s kín eléget…

 

Téves képzelet

A világ, miben élünk téves képzelet.
Ha azt mondja neked valaki, hogy szeret,
Ne hidd, ez csak egy téves álom, nem szeret.
Szeretőn szeretve szeretni nem lehet.

Kétezer-tizenhatban élünk, édesem.

Szeretlek szó, akár egy rongy, értéktelen.
Család mely jó, álom oly jó; ez képzelet.
Élet, mily szép, festékes kép; óh ébredezz!
Álomban élsz, nézz magad elé; óh ébredezz!

Keserű való, problémás, s csaló; jelen.

 

Adorján László

 

…És már gólyák sem…

 

Szeptember 29-én tartottuk az idei gólyabált. A négy gólya osztály előadással készült eme nemes eseményre. Mindegyik osztály keményen készült a műsorára, amelyen meg is látszott ez az igyekezet. Az igazgató úr beszéde után elkezdődtek a szereplések. Először a 9/A adhatta elő kaotikus magyarországi olimpiáját. Öt ,,versenyszámot” mutattak be, mindegyikben egy kis csavarral. Bár az ötből kettő nem is hivatalos versenyszám az igazi olimpián, mégis szép kerek előadás született belőle. Másodszorra a 9/B következett egy táncos előadással, melyet a közönségnek feketén-fehéren mutattak be. Ez után a 9/C modern táncot adtak elő, mely az elkövetkező 4 évet volt hivatott bemutatni. Utoljára a reflektorfény a 9/D-re vetült. Mindenki meglepetésére ők is táncoltak. Ezt követte a közös kacsatánc, azt viszont nem sikerült kitalálni, hogy mi köze a kacsának a gólyához. Végül jött a lényeg… Elérkezett az, amire minden gólya diák és tanár várt, a gólya eskü letétele. Ezután már mindannyian teljes értékű ESZI-s diák (vagy tanár) lettünk. A műsor után a szülők, tanárok és diákok úgy érezhették magukat, mintha egy diszkóklubban lennének, legfőképpen azért, mert az iskola szervezett egy diákbulit, melyben mindenki áttáncolhatta az éjszakát egész este 11-ig J. Mindenki remekül érezte magát és sok-sok új emlékkel térhetett haza.

R.K.

 

Már nem vagyunk szecskák!

Idegesen léptük át szeptember 28-án a nagyklub küszöbét, hiszen délután hatkor megkezdődött a 9. osztályosoknak szervezett szecska avató. Minden egyes elsőévesen megtalálható volt a pizsama és a csákó összeállítás.
A programot egy érdekesen összeállított itallal kezdtük, amiben a citromlétől kezdve a citromfacsaróig világon minden volt. Ezek után a “szecskák” leültek a földre a tizenkettedikesek elé, és várták a következő megpróbáltatást. Nem is kellett sokat várni, rögtön bele is vágtak a közepébe. Első feladatként egy fiú-lány párosnak kellett megmosni egymás fogát, ám a feladatok között szerepelt csukott szemmel etetés, “ki tud több ruhát felvenni?” kihívás, illetve pár fiú hajára tojás is került. A végére a feszültség szinte teljesen elszállt, és minden kilencedikes viccként fogta fel az egészet. Személy szerint nagyon jól éreztem magam, a feladatok egyáltalán nem voltak durvák, végülis az egész lényege az ismerkedés volt ami sikerült is.
Bali Eszter